Búcsúzunk

Életének 75. évében elhunyt Nagy László, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egykori igazgatója.

Nagy László 1995 és 2007 között vezette az Emlékparkot. Áldozatos munkájának köszönhetően, egy évtized alatt öt kontinens hetven országából három és fél millió látogatót vonzó, nemzetközileg elismert turisztikai és kulturális központ jött létre, mely elnyerte „Az év múzeuma 2005” díjat. Ezen munkáját az Alföld Turizmusáért Díjjal, Csongrád Megye Alkotói Díjjal, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjével, valamint a Dömötör-életműdíjjal ismerték el.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark összes munkatársa megrendülten osztozik a család gyászában.

Kalandos Emlékhely (május)

Kalandos Emlékhely címmel új programsorozat indult az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A programsorozat célja, hogy a látogatók számára tartalmas, érdekes, alkalomhoz illő programokat kínáljunk, ezáltal „élővé” téve a muzeális kiállítóhelyet. A látogatóknak lehetőségük nyílik munkatársainktól az adott témáról kérdéseket feltenni, vagy az adott tevékenységeket kipróbálni.  A programok minden hónapban változnak. Íme a májusi kínálat.


Programok

2023. május

Május 01., hétfő

11:00-12:00 Zsákbamacska könyv és gyógynövény kvíz – Szeri Gyógynövényház-féltető
Ajándékkönyveket választhat a látogató, amennyiben helyesen megoldja a növény kvízt.

11:00-13:00 Szalagszövés bemutató – Nomád Park
Övszövés szádfán.

12:00-16:00 Gyógynövény piknik – Szeri Gyógynövényház előtti füves terület
A füves területen festeni, színezni, társasjátékot játszani is lehet, a kihelyezett pihenőhelyeken pedig a pihenés mellett, uzsonnázni is.

14:00-15:00 Zsákbamacska könyv és gyógynövény kvíz – Szeri Gyógynövényház-féltető
Ajándékkönyveket választhat a látogató, amennyiben helyesen megoldja a növény kvízt.

Egész nap Népi gyerekjátszó és kézművesség – Skanzen/ Szeged-alsóvárosi porta
Egyszerű de nagyszerű gyerekjátékok nem csak gyerekeknek.

Május 02., kedd

10:00-11:00 Szedd és edd!- Ehető gyomnövények kóstolója – Szeri Gyógynövényház és kert
Gyomlálás közben a vendégeknek lehetőségük megismerkedni az ehető gyomnövényekkel.

Május 4., csütörtök

13:00-13:30 Gál László „Őrlésről, gabonákról, malomkövekről” című előadása – Skanzen/ Szentes-dónáti szélmalom
Előadás az őrlésről, a gabonákról és a malomkövekről.

Május 6., szombat

11:00-13:00 Szalagszövés bemutató – Nomád Park
Övszövés szádfán.

Május 7., vasárnap

11:00-13:00 Bőrmunka, tegezkészítés bemutató – Nomád Park
Szironyozással készült bőr tegez készítésének bemutatása.

11:00-14:00 Kemencés látványsütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és kóstolás.

12:00-13:00 Anyák napi program: bőr karkötő készítés – Látogatóközpont/ Trogmayer-terem
Kicsik és nagyok együtt készíthetnek bőr karkötőt.

13:00-14:00 Agyagozás –Látogatóközpont/ Trogmayer-terem
Kisméretű agyag edény vagy ujjbáb készítése közösen a szülőkkel.

15:00-17:00 Bőrmunka, tegezkészítés bemutató – Nomád Park
Szironyozással készült bőr tegez készítésének bemutatása.

Egész nap Népi gyerekjátszó és kézművesség – Skanzen/ Szeged-alsóvárosi porta
Egyszerű de nagyszerű gyerekjátékok nem csak gyerekeknek.

Május 9., kedd

13:00-13:30 Pataki Andor „Betekintés a tiszai fahajó építés múltjába és a vízi közlekedésbe” című előadása – Tiszai fafeldolgozó
A fahójók útja a Tiszán.

Május 10., szerda

12:00-13:00 Korhű viseletbemutató: nomád tematika – Nomád Park
Beszélgetés az adott korról, annak viselettörténetéről és jellegzetességeiről, viseleti darabok, valamint kiegészítők bemutatása, azok felpróbálása.

13:00-14:00 Madarak és Fák napja– Szeri Gyógynövényház és kert
Az év madara totót kitöltők matricát kaphatnak, többféle madaras fa puzzleval játszhatnak és a rovarhotel mini verzióját is megnézhetik.

Május 11., csütörtök

13:00-13:30 Gál László „Őrlésről, gabonákról, malomkövekről” című előadása – Skanzen/ Szentes-dónáti szélmalom
Előadás az őrlésről, a gabonákról és a malomkövekről.

Május 13., szombat

11:00-14:00 Kemencés látványsütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és kóstolás.

Május 16., kedd

10:00-11:00 Ültessünk együtt! – Szeri Gyógynövényház és kert
Az aktuális növények ültetését megtekinthetik a látogatók.

Május 17., szerda

12:00-13:00 Korhű viseletbemutató: skanzen, népi tematika – Skanzen/ Szeged-alsóvárosi porta
Beszélgetés az adott korról, annak viselettörténetéről és jellegzetességeiről, viseleti darabok, valamint kiegészítők bemutatása, azok felpróbálása.

Május 18., csütörtök

13:00-13:30 Gál László „Őrlésről, gabonákról, malomkövekről” című előadása – Skanzen/ Szentes-dónáti szélmalom
Előadás az őrlésről, a gabonákról és a malomkövekről.

Május 20., szombat

11:00-14:00 Kemencés látványsütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és kóstolás.

Május 23., kedd

13:00-13:30 Pataki Andor „Betekintés a tiszai fahajó építés múltjába és a vízi közlekedésbe” című előadása – Tiszai fafeldolgozó
A fahójók útja a Tiszán.

Május 24., szerda

12:00-13:00 Korhű viseletbemutató: századfordulós tematika – Látogatóközpont/ Trogmayer Ottó terem
Beszélgetés az adott korról, annak viselettörténetéről és jellegzetességeiről, viseleti darabok, valamint kiegészítők bemutatása, azok felpróbálása.

Május 28., vasárnap

11:00-12:00 Nemzetközi gyereknap: élménypedagógiás játékok – Skanzen/ Szentesi tanya
Rontás-bontás foglalkozás (mozgásos játékok).

11:00-13:00 Bőrmunka, tegezkészítés bemutató – Nomád Park
Szironyozással készült bőr tegez készítésének bemutatása.

11:00-14:00 Kemencés látványsütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és kóstolás.

13:00-14:00 Arcfestés, csillámtetkó készítés – Skanzen/ Pusztaszer-árpádhalmi tanyai iskola
A gyerekeknek előzetes sablonok alapján lemosható állat- és más motívumok készítése.

14:00-15:00 Nemzetközi gyereknap: élménypedagógiás játékok – Skanzen/ Szentes-dónáti szélmalom
Számmozgások foglalkozás (mozgásos játékok).

15:00-17:00 Bőrmunka, tegezkészítés bemutató – Nomád Park
Szironyozással készült bőr tegez készítésének bemutatása.

Egész nap Népi gyerekjátszó és kézművesség – Skanzen/ Szeged-alsóvárosi porta
Egyszerű de nagyszerű gyerekjátékok nem csak gyerekeknek.

Május 29., hétfő

11:00-13:00 Bőrmunka, tegezkészítés bemutató – Nomád Park
Szironyozással készült bőr tegez készítésének bemutatása.

15:00-17:00 Bőrmunka, tegezkészítés bemutató – Nomád Park
Szironyozással készült bőr tegez készítésének bemutatása.

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!
Felhívjuk Látogatóink figyelmét, hogy a külső helyszínre tervezett programok
megtartása időjárásfüggő! 

Jegyinformáció:
Mindenkori belépőjegyárak érvényesek.

10% kedvezmény a Csongrád-Csanád vármegyei lakosok számára (lakcímkártyával igazolva) a Belépőjegyből, Feszty jegyből vagy Extra jegyből!

Belépőjegyüket már online is megvásárolhatják, akár a rendezvény napján is, a webshopon keresztül, melyet a linkre kattintva érhetnek el: http://opusztaszer.jegy.eu/

“Végül is ketten maradnak, Isten és a bor”

Új kiállítás nyílik az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, április 5-én szerdán.

A “Végül is ketten maradnak, Isten és a bor” c. kiállítás a Kárpát-medence egyedülálló és világszínvonalú borászati tradícióit és produktumait népszerűsíti. Az 1875 és az 1920 közötti korszak szőlészeti-borászati viszonyait, Magyarország történelmi borvidékeit, borfajtáit, hagyományos szőlőművelő és borkészítési eszközeit közérthető, látványos, képes és szöveges tablók mutatják be. A 23 db, nagyméretű tablón szereplő szövegek a magyar borászat történetének pontos, rövid és szabatos summázatát adják.

A leírásokat a magyar borászat produktumaként megszületett archív dokumentumok (borcímkék, régi fényképfelvételek, rajzok), valamint a korszak szőlészeti és borászati eszközei, tárgyi anyagai egészíti ki. A tablókon található rövid, olvasmányos szakmai leírások és a kiállítás forgatókönyve a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológia Tanszékének kutatója közreműködésével született meg. A „Végül is ketten maradnak, Isten és a bor” című kiállítás úttörő a magyar borkultúra népszerűsítésében, ugyanis Magyarországon még soha nem született ilyen jellegű, a Kárpát-medence borvidékeit és borászati tradícióit ismertető történeti-szakmai bemutató.

A kiállítás alkotói: Mód László néprajzkutató, Simon András néprajzkutató

A tárlat a Puszta Házában tekinthető meg.

A tárlat ünnepélyes megnyitója április 5-én, szerdán 14:30-kor lesz, melyre szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Kalandos Emlékhely

Kalandos Emlékhely címmel új programsorozat indul az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A programsorozat célja, hogy a látogatók számára tartalmas, érdekes, alkalomhoz illő programokat kínáljunk, ezáltal „élővé” téve a muzeális kiállítóhelyet. A látogatóknak lehetőségük nyílik munkatársainktól az adott témáról kérdéseket feltenni, vagy az adott tevékenységeket kipróbálni.  A programok minden hónapban változni fognak. Az aktuális hónap programját mindig a hónap első napjaiban tesszük közzé.


Programok

2023. április

Április 04., kedd
13:00-13:30 Pataki Andor „Víz és ember” című előadása – Gátőrház
Mozaikok a Dél-alföldi vízivilág életéről az ártéri gazdaságtól a folyószabályozásig.

Április 06., csütörtök
13:00-14:00 Bőrözés- kézműves foglalkozás gyerekeknek – Látogatóközpont/ Trogmayer Ottó terem
A foglalkozás során a bőrművesség fortélyairól hallhatunk értékes információkat, a bőrözést a nem csoporttal érkező gyermekek ki is próbálhatják.

Április 08., szombat
Kalács sütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és kóstolás.

Április 11., kedd
13:00-13:30 Pataki Andor „Betekintés a tiszai fahajó építés múltjába és a vízi közlekedésbe” című előadása – Tiszai fafeldolgozó
A fahójók útja a Tiszán.
Egész nap: Költészet napja – Emlékpark területe
A Petőfi emlékév kapcsán Petőfi Sándor verseit, azok részleteit az Emlékpark több pontján olvashatják.

Április 12., szerda
12:00-13:00 Nomád beszélgetés – Nomád Park
Beszélgetés a honfoglalás-kori szokásokról, életmódról.

Április 13., csütörtök
13:00-13:30 Gyógynövény séta – Szeri Gyógynövényház
Kötetlen beszélgetés a gyógynövényekről.

Április 14., péntek
13:00-13:30 Gál László „Őrlésről, gabonákról, malomkövekről” című előadása – Szentes-dónáti szélmalom
Előadás az őrlésről, a gabonákról és a malomkövekről.

Április 15., szombat
Kemencés látványsütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és kóstolás.

Április 20., csütörtök
13:00-13:30 Gyógynövény séta – Szeri Gyógynövényház
Kötetlen beszélgetés a gyógynövényekről.

Április 21., péntek
10:00-16:00 Föld napja – Puszta Háza
A Föld napja kapcsán tematikus foglalkozás gyermekeknek.

Április 22., szombat
Kemencés látványsütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és kóstolás.

Április 25., kedd
13:00-13:30 Szent György-napi kihajtás – Skanzen/ Szegedi tanya
A skanzenban lévő rackák jelképes kihajtása. Beszélgetés Elekes Lajos hagyományőrrel a pásztoréletről, a kihajtás jelentőségéről.

Április 27., csütörtök
12:00-13:00 Nomád beszélgetés – Nomád Park
Beszélgetés a honfoglalás-kori szokásokról, életmódról.

Április 28., péntek
13:00-13:30 Gál László „Őrlésről, gabonákról, malomkövekről” című előadása – Szentes-dónáti szélmalom
Előadás az őrlésről, a gabonákról és a malomkövekről.

Április 29., szombat
Kemencés látványsütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és kóstolás.

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!
Felhívjuk Látogatóink figyelmét, hogy a külső helyszínre tervezett programok
megtartása időjárásfüggő! 

Jegyinformáció:
Mindenkori belépőjegyárak érvényesek.

10% kedvezmény a Csongrád-Csanád vármegyei lakosok számára (lakcímkártyával igazolva) a Belépőjegyből, Feszty jegyből vagy Extra jegyből!

Belépőjegyüket már online is megvásárolhatják, akár a rendezvény napján is, a webshopon keresztül, melyet a linkre kattintva érhetnek el: http://opusztaszer.jegy.eu/

Húsvéti programok az Emlékparkban

A húsvéti hétvégén is izgalmas kikapcsolódási lehetőséget kínál az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Április 9-én, vasárnap a Madármegfigyelési nap keretében többek között lesz solymász és kutya engedelmességi bemutató. Vasárnap ingyenesen tekinthető meg a lovasbemutató. A húsvéti hagyományokat április 10-én, hétfőn élhetik át Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban!

Madármegfigyelési nap és Szeri Húsvét
2023. április 09-10.
Programok

Április 09., vasárnap

11:00 Lovasbemutató – Lovaspálya

14:00 Lovasbemutató – Lovaspálya

Egész nap:

Nomád Park:
Íjásztatás

Látogatóközpont:
Szer története és Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Vetítőterem
„Rákóczi nyomában” c. kiállítás – Aula

Rotunda:
„Szerét ejtették” c. Emlékparktörténeti kiállításŰ
„A szegedi paprika gyártásának története” c. kiállítás
Legyen Ön Árpád vezér! – „Multimédiás játszótér”
Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – „Ilyet nem látott a Kárpát…”
Álljon Ön is végvári katonának! – „Vár állott, most kőhalom”
A legkisebb a legnagyobb? – „Kincsek a földből”

Puszta háza:
“Végül is ketten maradnak, Isten és a bor” c. kiállítás

Madármegfigyelési Nap Puszta Háza

10:30 Puskás József: Dél-Alföld természeti értékei című előadása

13:00 Gasztonyi Dániel mestersolymász solymász bemutatója a Nagyréten

14:30 Kutyás engedelmességi bemutató, dog dancing, terápiás kutyás foglalkozás a Nagyréten a Köröstorki Ebtanoda közreműködésével

Egész nap:
Év madara totó
Együttműködő partnereink egész napos kitelepülései:
• MME – Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület / madárbarát eszközök bemutatása, madárodú készítés, foglalkoztató gyerekjátékok és ismeretterjesztő tevékenységek/

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!
Felhívjuk Látogatóink figyelmét, hogy a lovas programok megtartása időjárásfüggő! 

Április 10., hétfő

11:00 Húsvéti tojáskeresés – Skanzen/ Szegedi tanya

12:00 Déli harangszó

12:05 Ételszentelés Antal Imre Atyával – Skanzen/ Ányási kápolna

12:30 Hagyományos húsvéti locsolkodás és népszokások bemutatása, közreműködik: Borica táncegyüttes, Hatetudnád Tánctanoda, Mester László zenekara – Skanzen területe

14:00 Lovasbemutató – Lovaspálya

Egész nap:

Nomád Park:
Íjásztatás

Skanzen:
Mesekert interaktív játszóház kicsiknek – Iparosműhely
Mester László zenekara – Skanzen területe
Interaktív néptáncbemutató a Borica táncegyüttes és a Hatetudnád Tánctanoda közreműködésével – Skanzen területe
Lovas kocsizás – Skanzen területe
Húsvéti tojásfestés – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Húsvéti kalácssütés – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
„Fordulj egyet, de ne nevess!” interaktív viseletbemutató és játszóház – Szeged-alsóvárosi porta
Kézműves játszósarok – Szeged-alsóvárosi porta

Látogatóközpont:
Szer története és Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Vetítőterem
„Rákóczi nyomában” c. kiállítás – Aula

Puszta háza:
“Végül is ketten maradnak, Isten és a bor” c. kiállítás

Rotunda:
„Szerét ejtették” c. Emlékparktörténeti kiállítás
„A szegedi paprika gyártásának története” c. kiállítás
Legyen Ön Árpád vezér! – „Multimédiás játszótér”
Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – „Ilyet nem látott a Kárpát…”
Álljon Ön is végvári katonának! – „Vár állott, most kőhalom”
A legkisebb a legnagyobb? – „Kincsek a földből”

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!
Felhívjuk Látogatóink figyelmét, hogy a lovas programok megtartása időjárásfüggő! 

Fontos tudnivalók:

Jegyinformáció:
A nyári belépőjegyárak érvényesek.

Fizetős szolgáltatások:
Lovasbemutató megtekintése (hétfő): 1200 Ft/fő (kedvezményes), 1400 Ft/fő (normál), húsvét vasárnap ingyenesen lehet megtekinteni
Filmvetítés: 1500Ft/fő

10% kedvezmény a Csongrád-Csanád vármegyei lakosok számára (lakcímkártyával igazolva) a Belépőjegyből, Feszty jegyből vagy Extra jegyből!

Belépőjegyüket már online is megvásárolhatják, akár a rendezvény napján is, a webshopon keresztül, melyet a linkre kattintva érhetnek el: http://opusztaszer.jegy.eu/

Nyitvatartás:
A kapunyitás, pénztárak nyitása 9 órakor történik. A látványosságok 10 órától érhetőek el. Első időpont a Feszty-körkép és 3D-s filmvetítés megtekintésére: 10:30. Utolsó időpont a Feszty-körkép és a 3D-s filmvetítés megtekintésére vonatkozóan: 17:30. Az Emlékpark 18 órakor zárja kapuit.

Nyitunk!

Március 16-án, csütörtökön újra nyit az Emlékpark.

Március 31-ig a téli nyitvatartás szerint, hétfő kivételével minden nap 10:00 és 16:00 között várjuk látogatóinkat.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Feszty-körkép megtekintésének első időpontja ebben az időszakban 12:00.

Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy a Rotunda épület energetikai rendszerének felújítása miatt az épületben munkálatok folynak. Célunk, hogy energetikailag hatékonyabb, modern és a látogatói komfortot is eredményesebben biztosító rendszer üzemelhessen az épületben. A munkálatok zavartalan biztosítása és mielőbbi befejezése érdekében egyes kiállítások átmenetileg nem látogathatóak, viszont a Feszty-körkép mellett, a „Szer monostora és települése”, a „Kincsek a földből”, a „Csengelei kunok ura és népe”, az „Őseink arca”, a „Várak és csaták a középkori Magyarországon”, „A szegedi parika gyártásának története”, a „Promenád 1896 – kisváros”, a „Promenád 1896 – nagyváros”, az „Így készült a Feszty-körkép” és az „Államalapítás” c. kiállításaink látogathatóságát a továbbiakban is tudjuk biztosítani.

Új kiállítás a tóparton: a tiszai fafeldolgozás emlékhelye

Az utóbbi időben teljesen új kiállítási egység jött létre a tópart környékén, melynek elemei szorosan összekapcsolódnak. A fa útján keresztül épül fel a kiállítás: a Kárpátok csúszkái hivatottak megjeleníteni a fakitermelést,  majd az azt követő tutajok a fa útját a Tiszán, amely nélkül nem lett volna sem hajóépítés, és nem állt volna rendelkezésre elegendő fa az építkezésekhez. A tiszai fafeldolgozó egy komplexebb képet mutat, amely az egyén felől közelíti meg a vízi életet (halászat, ártéri gazdálkodás, méhészkedés, horgászat, hajókészítés alapvető eszközei és a mai környezetvédelmi problémák), míg a Gatter inkább indusztriálisabb és a Szeged környéki hajóépítésre koncentrál, illetve a vízi közlekedésre.

A két épület között helyezkedik el egy felújított haltartó bárka, ez köti össze a kültéri tablók logikáját fa útjától egészen a gasztronómiáig. A Mártélyi halászkunyhó felújításával nem csak halászeszközök, hanem a pákászok életének bemutatására is lehetőség nyílt, amely eltűnt a folyószabályozást követően.

Az egy év alatt elkészült új kiállítási egység – a Gátőrházzal együtt – bemutatja a Dél-Alföldi vízi világ történetét. A projekthez számos kiegészítő program kapcsolódott, többek között tudományos konferencia, gyerektábor és tematikus napok.

A teljes látogatói útvonalat akadálymentesítettük, így mozgásukban korlátozott látogatóink is megközelíthetik, élvezhetik a tóparti részt.

A víz minőségének javítása érdekében vízforgatót telepítettünk, valamint új padokat és asztalokat helyeztünk ki, ezáltal pihenésre, étkezésre is kényelmes lehetőséget tudunk biztosítani.

Indul a téli szezon az Emlékparkban

Rövidülnek a nappalok és egyre hűvösebbé válik az idő, ami az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban a téli szezon kezdetét jelenti. November 1-jétől megváltoznak elérhető szolgáltatásaink, jegyáraink és nyitvatarásunk. Október 31-én, hétfőn és november 1-jén, Mindenszentek napján az Emlékpark zárva tart, november 2-től azonban, a hosszú hétvégét követően, ismét várjuk látogatóinkat.

A hidegebb időjárás ellenére is érdemes ellátogatni hozzánk, hiszen kiállításaink megtekintése tartalmas, informatív kikapcsolódási lehetőséget nyújt a magyar történelem iránt érdeklődő gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, egy őszi napsütésben vagy téli hóesésben tett sétánál a Parkban pedig kevés szebb szabadtéri program képzelhető el.

November 1. és március 31. között a Skanzen épületei, illetve a Gátőrház, az Útkaparóház és a Puszta Háza zárva tartanak, kívülről tekinthetők meg. A lovasbemutatók és a Nomád Park szolgáltatásai szintén szünetelnek a téli időszakban. Központi múzeumépületünk, a Rotunda változatos kiállításokkal várja az érdeklődőket a Feszty-körképtől kezdve a Multimédiás játszótérig – minden látogatónk talál magának izgalmas elfoglaltságot.

Kiállításaink a Rotundában:

Földszint
A honfoglaló magyarok – Fikció és valóság
Feszty-körkép
Szer monostora és települése

1. emelet
Államalapítás
2. emelet
Promenád 1896 – Kisváros
„Ilyet nem látott a Kárpát…” – Így készült a Feszty-körkép
Promenád 1896 – Nagyváros
Multimédiás játszótér
3. emelet
Kincsek a földből – Régészet és numizmatika
Csengelei kunok ura és népe
Őseink arcai
A szegedi paprika gyártásának története
„Vár állott, most kőhalom” – Várak és csaták a középkori Magyarországon
Árpád-terem
Csongrád-Csanád Megyei Vadászati Múzeum és Emlékhely

A Látogatóközpontban Rákóczi nyomába eredhetnek a látogatók a Rákóczi-szabadságharc tárgyi valóságát bemutató kiállításunkon, mozitermünkben pedig a szeri monostor történetét és a Magyarország történelmét bemutató 3D-s filmeket tekinthetnek meg a szórakozni és tanulni vágyók.

További fontos tudnivalók, változások:
– November 1-től téli nyitvatartás szerint várjuk látogatóinkat: 10:00-16:00 (hétfő: szünnap)
– November 1-jén, Mindenszentek napján az Emlékpark zárva tart. A Látogatókat november 2-ától várjuk.
– November 1-től téli jegyáraink érvényesekKattintson a téli jegyárakért!
– November 1-től a nyári szezon kezdetéig szünetel a lovasbemutató a Lovaspályán.
– November 1-től zárva tart a Skanzen, a Nomád Park, az Útkaparóház, a Gátőrház, a Puszta Háza.

Magyar kalandok – mostantól virtuálisan is

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egy vadonatúj mobilapplikáció segítségével most már virtuálisan is bejárható, történelmi helyszíneinkről, fontos eseményeinkről így még átfogóbb képet kaphatunk, érdekességekkel tarkítva, bővítve tudásunk.

Videók, valamint audionarrációk által számtalan izgalmas pluszinformáció érhető el a helyi nevezetességekről, a kihelyezett QR kódok beolvasásával pedig tovább tájékozódhatunk történelmünkről.

És ez még nem minden: kiterjesztett valóság – AR – térképnek köszönhetően az Emlékpark látványosságai eddig nem látott formában elevenednek meg, újszerű élményt nyújtva a látogatóknak. A megtalálásukban is segítséget nyújt az alkalmazás, illetve hosszabb és rövidebb túraútvonalat állít össze a felhasználók számára a tetszőlegesen kijelölt helyszínek érintésével.

Mindezen felül az aktuális információk és a jegyvásárlási lehetőség is kényelmesen, pár kattintással elérhető az alkalmazásban.

Az applikáció ingyenesen letölthető az App Store-ból és a Google Play Áruházból.

Kalandra fel, irány Ópusztaszer!

Töltse le most, a QR kódok segítségével:

App Store (IOS)
Google Play Áruház (Android)