„Vár állott, most kőhalom”
A kiállítás a középkori Magyarország történetét követi nyomon a honfoglalástól a középkori önálló magyar állam bukásáig. Tárlatunkban képzeletbeli időgépünk segítségével az időben és térben kalandozva egy vár- és csatatér-túra keretében ismerkedhetünk meg a korszakkal. Hazánk történetének hat évszázadát ezúttal várak és csaták bemutatásával tekinthetjük át. Ismert és kevésbé ismert erősségek, sorsfordító harcok kalauzolnak végig ezen a hősies korszakon.
Elsőként Árpád fejedelem legnagyobb győzelmének, a pozsonyi csatának történetét ismerhetjük meg. A 907 júliusában lezajlott csatában a könnyűlovas magyar seregnek kellett megmérkőznie Gyermek Lajos keleti-frank uralkodó hadaival, akik többszörös túlerőben érkeztek a Kárpát-medencébe, azzal a céllal, hogy a „magyarok kiirtassanak”. A túlerőben lévő, de megosztott német sereggel a magyar haderő külön-külön bánt el.
A 14. század végétől egyre gyakoribbá váló oszmán-török támadások 1456-ban érték el tetőpontjukat, mikor II. Mehmed szultán vezetésével a török főerők ostrom alá vették a magyar védelem kulcsát, Nándorfehérvár várát. A török túlerő ellenére fényes magyar győzelem született. A fényes diadal következtében több mint fél évszázadra biztonságban tudhattuk déli határainkat.
Legközelebb 1526-ban állt szemben egymással a magyar és török fősereg: augusztus 29-én Mohács mellett I. Szulejmán szultán túlerőben lévő hadserege küzdött II. Lajos magyar király hadával. A hősies küzdelem ezúttal nem volt elég a győzelemhez: a kezdeti sikerek után a magyar hadsereg nagy része az uralkodóval együtt elpusztult, s ez az önálló magyar királyság bukását és a 150 éves török hódoltságot hozta el.
A kiállítás második részében a középkor legfontosabb védelmi erődítéseinek, a váraknak a történetével ismerkedhetünk meg, amelyek katonai funkcióik mellett közigazgatási, gazdasági, egyházi szerepkörrel is bírhattak. Ennek megfelelően birtokosuk lehetett a király, az egyház, illetve magánszemély is.
A királyi várépítkezések tipikus példája Esztergom vára, mely az egyik első állandó fejedelmi, majd királyi székhellyé épült ki. Óbuda felemelkedése egybeesik a 13. század nagy várépítési hullámával, mivel a tatárjárás tapasztalatai egyértelműen megmutatták, hogy az ország korszerű védelme nem képzelhető el a kor színvonalán álló kővárak nélkül. Az Árpádok alatt emelkedett ki Visegrád, mint megyeszékhely, s a Duna ellenőrzésének kulcsa. Az Anjou-ház 14. századi várépítészetét talán leginkább Diósgyőr szimbolizálja, mely ekkor a kis vadászkastélyból az udvar kifinomult ízlését megtestesítő várkastéllyá vált. Tata várát Diósgyőr alapján Luxemburgi Zsigmond alatt építették ki királyi nyaralóhellyé.
A magánvárak közé tartozik Simontornya: a tehetős birtokosai által jelentős magánvárrá formált erősség a török idő alatt szandzsákközpontként működött. A kevéssé ismert és kevésbé jelentős magánvárak közé tartozik az Észak-Magyarországon található Mohosvár és Kisnána. Korai pusztulásuknak és a korabeli írásos források hiányának köszönhetően csak keveset tudunk róluk.
