Konferencia

Konferencia keretében emlékezünk meg a Feszty-körkép restaurálásának 30. évfordulójáról, november 14-én, pénteken az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban! A konferencián izgalmas előadásokat, ismert és kevésbé ismert történeteket hallhatnak a Feszty-körkép keletkezéséről és restaurálásáról. A konferencia nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A konferenciára egy különleges alkotás is érkezik. Magyarországon ugyanis nemcsak egy körkép, a Feszty-körkép létezik. Somogyi Márton, festőrestaurátor művész a Feszty-körkép egyik karbantartó restaurálása után, kapott kedvet egy körkép festéséhez. Jelenleg is dolgozik művén, amely Budapest látképét mutatja be madártávlatból. Az alkotását a konferencián a résztvevők közelről is megcsodálhatják. A festmény különlegessége, hogy ritkán láthat a publikum olyan művet, amely még az alkotás fázisában van. Jelentős része már elkészült, a többi, jelenleg a szürketónusú aláfestés fázisában van. Így a hatás már átélhető, de az alkotói folyamatba is betekinthet a néző.  

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni november 13., csütörtök 16 óráig az info@opusztaszer.hu e-mail címen lehetséges.

Szent Márton-nap

November 8-án, szombaton Szent Márton-nap az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A rendezvényen népi beöltözős és libás játszóház, nótaszó, pásztortáncok bemutatója mellett, többek között libás ételek és újbor kóstoltatója is várja a látogatókat!

Szent Márton toursi püspök a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. November 11-hez, a szent emléknapjához, számos népszokás kötődik, ezek egy része Márton püspök legendájához köthető, miszerint egy libaólban bújt meg a pápai küldöttek elől, amikor püspökké akarták megválasztani, de a libák gágogásukkal elárulták hollétét. Márton-nap a hagyományos gazdasági év jelentős határnapja, a tisztújítás, a fizetés (a cselédek ilyenkor kapták meg éves bérüket és egy libát), a jobbágytartozás lerovásának a napja volt. Ennek emlékét őrzi a XIX. században, amikor a pásztor körbejárja azokat a házakat, melyeknek állatait őrizte, köszöntőt mond és ajándékot (étel, pénz) kap. Ha Márton napján esik a hó, kemény tél várható. Márton napján vágják le a ludat és kóstolják meg az újbort.

Ezen a napon nyílik az Emlékpark új, időszaki kiállítása a Látogatóközpontban. A „Filoxéra 150” c. tárlat bemutatja a szőlőbetegséget, amely átírta a magyar szőlő- és borkultúra történetét.

A rendezvény a Szer Üzenete Alapítvány szervezésében valósul meg.

Szent Márton-nap
2025. november 8.
Program

2025. november 8., szombat
11:00 „Az öregasszony meg a halál” mesejáték, előadja Berta János vándorkomédiás – Látogatóköpont
11:00 „Filoxéra 150” c. kiállítás megnyitója Látogatóköpont
Köszöntőt mond: Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ügyvezető igazgatója
A kiállítást bemutatója: Mód László, a tárlat kurátora
12:00 Libás ételek és újbor kóstolója Látogatóköpont
13:00 „Libás nóták” magyar népzene a POR zenekarral Látogatóköpont
14:00 Honfoglalás-kori lovasbemutató – Lovaspálya
14:30 Pásztortáncok bemutatója Számfira Mátéval, a Népművészet Ifjú Mesterével és táncosaival Látogatóköpont

Egész nap:

Skanzen:
Libás játszóház – Látogatóköpont
„Szent Márton köpenye”, népi beöltözős játszóház pásztorviseletekkel a „Fordulj egyet, ne nevess!” játszóházzal Látogatóköpont
Interaktív magyar népzene POR zenekar – Látogatóköpont
Interaktív autentikus néptánc Számfira Mátéval –Látogatóköpont

Nomád Park:
X. századi tevékenységek: íjásztatás

Látogatóközpont:
Szer története és Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Vetítőterem
„Társadalom és kultúra a két világháború közötti Magyarországon” c. kiállítás – Aula
„Filoxéra 150” c. kiállítás – Hungarikum tárház

Rotunda:
„Szerét ejtették” c.Emlékparktörténeti kiállítás
„A szegedi paprika gyártásának története” c. kiállítás
Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – „Ilyet nem látott a Kárpát…”
Álljon Ön is végvári katonának! – „Vár állott, most kőhalom”
A legkisebb a legnagyobb? – „Kincsek a földből”
„Államszervezés és várépítészet az Árpád-korban” c. kiállítás

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!
Felhívjuk Látogatóink figyelmét, hogy a lovas programok megtartása időjárásfüggő!

A Szent Márton-nap rendezvény szervezője a Szer Üzenete Alapítvány.

Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával

Belépőjegyek:
Az aktuális belépőjegyárak érvényesek. A lovasbemutató megtekintése ingyenes.
Fizetős szolgáltatások:
Filmvetítés: 1500Ft/fő

10% kedvezmény a Csongrád-Csanád vármegyei lakosok számára (lakcímkártyával igazolva) a Belépőjegyből, Feszty jegyből vagy Extra jegyből!

Belépőjegyüket már online is megvásárolhatják, akár a rendezvény napján is, a webshopon keresztül, melyet a linkre kattintva érhetnek el: http://opusztaszer.jegy.eu/

Nyitvatartás:
A kapunyitás, pénztárak nyitása 9 órakor történik. A látványosságok 10 órától érhetőek el. Első időpont a Feszty-körkép és 3D-s filmvetítés megtekintésére: 10:30. Utolsó időpont a Feszty-körkép és a 3D-s filmvetítés megtekintésére vonatkozóan: 15:30. Az Emlékpark 16 órakor zárja kapuit.

Kalandos Emlékhely (október)

A Kalandos Emlékhely programsorozat októberben is vár minden látogatót, változatos programokkal. A kínálat a cikkben található.

Programok

Október 2., csütörtök
12:00-14:00 Kézműves bemutató: szövés – Skanzen/ Szeged-alsóvárosi porta
Szövés bemutatása és közben beszélgetés a szövés történetéről, mai felhasználásáról, kötetlen formában. Program célja, hogy a kézművességre tegye a hangsúlyt az újrahasznosítás jegyében. Régi hagyományok mai szemmel.
12:00-13:00 Korok között – A Feszty-körkép világa – Rotunda/ Promenád 1896 – Kisváros
A tárlatvezetés során visszarepülünk a századforduló időszakába, hogy megismerjük „A magyarok bejövetele” című panorámakép elkészültéhez vezető eseményeket és embereket.
13:00-13:30 Őrölj malom! – Skanzen/ Szentes-dónáti szélmalom
Előadás a Dél-alföldi szélmalmokról.

Október 3., péntek
13:00-17:00 Kézműves bemutató: népi fafaragás – Skanzen/ Községháza
Fafaragás bemutató, kötetlen beszélgetés a fafaragásról, pásztoréletről Elekes Lajos hagyományőrrel.

Október 4., szombat
11:00-14:00 Kemencés látványsütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és kóstolás.
11:00-17:00 Népi gyerekjátszó és kézművesség – Skanzen/ Iparos műhelyek mellett
Egyszerű, de nagyszerű gyerekjátékok nem csak gyerekeknek.

Október 8., szerda
13:00-14:00 Kerti munkák egy gyógynövénykertben – Szeri Gyógynövényház- és kert
Időszakos kerti munkák bemutatása, rendhagyó kert bemutatással.

Október 9., csütörtök
12:00-13:00 Korok között – A Feszty-körkép világa – Rotunda/ Promenád 1896 – Kisváros
A tárlatvezetés során visszarepülünk a századforduló időszakába, hogy megismerjük „A magyarok bejövetele” című panorámakép elkészültéhez vezető eseményeket és embereket.
13:00-13:30 Őrölj malom! – Skanzen/ Szentes-dónáti szélmalom
Előadás a Dél-alföldi szélmalmokról.

Október 10., péntek
13:00-17:00 Kézműves bemutató: népi fafaragás – Skanzen/ Községháza
Fafaragás bemutató, kötetlen beszélgetés a fafaragásról, pásztoréletről Elekes Lajos hagyományőrrel.

Október 11., szombat
11:00-14:00 Kemencés látványsütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és kóstolás.

Október 15., szerda
13:00-14:00 Gyógynövények az Emlékparkban – Szeri Gyógynövényház- és kert
Gyógynövényház- és kert bemutató tea kóstolással.

Október 16., csütörtök
12:00-13:00 Korok között – A Feszty-körkép világa – Rotunda/ Promenád 1896 – Kisváros
A tárlatvezetés során visszarepülünk a századforduló időszakába, hogy megismerjük „A magyarok bejövetele” című panorámakép elkészültéhez vezető eseményeket és embereket.
13:00-13:30 Őrölj malom! – Skanzen/ Szentes-dónáti szélmalom
Előadás a Dél-alföldi szélmalmokról.

Október 18., szombat
11:00-14:00 Kemencés látványsütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és kóstolás.
11:00-17:00 Népi gyerekjátszó és kézművesség – Skanzen/ Iparos műhelyek mellett
Egyszerű, de nagyszerű gyerekjátékok nem csak gyerekeknek.

Október 23., csütörtök
11:00-12:00 Ismerd meg a lovak világát!– Lovaspálya
Interaktív lovas foglalkozás gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

11:00-14:00 Kemencés látványsütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és kóstolás.
11:00-17:00 Népi gyerekjátszó és kézművesség – Skanzen/ Iparos műhelyek mellett
Egyszerű, de nagyszerű gyerekjátékok nem csak gyerekeknek.
12:00-14:00 Kézműves bemutató: szövés – Skanzen/ Szeged-alsóvárosi porta
Szövés bemutatása és közben beszélgetés a szövés történetéről, mai felhasználásáról, kötetlen formában. Program célja, hogy a kézművességre tegye a hangsúlyt az újrahasznosítás jegyében. Régi hagyományok mai szemmel.

Október 24., péntek
11:00-12:00 Ismerd meg a lovak világát!– Lovaspálya
Interaktív lovas foglalkozás gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

13:00-17:00 Kézműves bemutató: népi fafaragás – Skanzen/ Községháza
Fafaragás bemutató, kötetlen beszélgetés a fafaragásról, pásztoréletről Elekes Lajos hagyományőrrel.

Október 25., szombat
11:00-14:00 Kemencés látványsütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és kóstolás.

Október 29., szerda
13:00-14:00 Egy embör élete – Skanzen/ Szegedi tanya
Rendhagyó szakvezetés a skanzen területén, a születéstől a halálig.
Indulás helyszíne: Szegedi tanya.

Október 30., csütörtök
12:00-13:00 Korok között – A Feszty-körkép világa – Rotunda/ Promenád 1896 – Kisváros
A tárlatvezetés során visszarepülünk a századforduló időszakába, hogy megismerjük „A magyarok bejövetele” című panorámakép elkészültéhez vezető eseményeket és embereket.

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!
Felhívjuk Látogatóink figyelmét, hogy a külső helyszínre tervezett programok
megtartása időjárásfüggő! 

Jegyinformáció:
Mindenkori belépőjegyárak érvényesek.

10% kedvezmény a Csongrád-Csanád vármegyei lakosok számára (lakcímkártyával igazolva) a Belépőjegyből, Feszty jegyből vagy Extra jegyből!

Belépőjegyüket már online is megvásárolhatják, akár a rendezvény napján is, a webshopon keresztül, melyet a linkre kattintva érhetnek el: http://opusztaszer.jegy.eu/

Borszűrő Szent Mihály és Iparosok Napja

Szeptember 27-én, szombaton a Borszűrő Szent Mihály és Iparosok Napja rendezvényre várjuk látogatóinkat! Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban ezen a napon megismerhetik a szőlőpréselés és a mustkészítés hagyományait, a frissen készült mustot meg is kóstolhatják, vagy felpróbálhatják a régi korok viseletét is. A mesterségek kulisszatitkaiba is bepillantást nyerhetnek, a mézeskalács díszítés, a gyöngyfűzés, a nemezelés, a gyékényezés, a bőrözés, a kádármesterség és a fafaragás bemutatói által.  Mindezek mellett paprikafűzés és külüzés, valamint gyermekprogramok, játszóház és táncház is színesíti a családok élményeit!

Borszűrő Szent Mihály és Iparosok Napja
2025. szeptember 27.
Program

2025. szeptember 27., szombat

14:00 Honfoglalás-kori lovasbemutató – Lovaspálya

14:00-16:00 Táncház Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör

Egész nap:

Nomád Park:
X. századi tevékenységek: íjásztatás, szalagszövés bemutató

Skanzen:
Mesekert interaktív játszóház – Iparos műhelyek mellett
Szőlőpréselés, must kóstoltatás – Szegedi tanya
Paprikafűzés és külüzés Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Fafaragás – Községháza
Kézműves mesterség bemutatók aradi kézművesekkel (gyöngyfűzés, nemezelés, gyékényezés, bőrözés, mézeskalács díszítés bemutató) – Községháza
Interaktív magyar népzene Mester László zenekarával – Skanzen területe
„Fordulj egyet, ne nevess!” népi divatbemutató, beöltözős játszóház – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Interaktív autentikus néptánc – Skanzen területe
Kádármesterség bemutató – Szentesi tanya
Kemencében sütés – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Lovaskocsizás – Emlékpark területe

Látogatóközpont:
Szer története és Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Vetítőterem
„Társadalom és kultúra a két világháború közötti Magyarországon” c. kiállítás – Aula
„A Magyar Királyság vármegyéinek címerei (1881-1920)” c. kiállítás – Hungarikum tárház

Rotunda:
„Szerét ejtették” c. Emlékparktörténeti kiállítás
„A szegedi paprika gyártásának története” c. kiállítás
Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – „Ilyet nem látott a Kárpát…”
Álljon Ön is végvári katonának! – „Vár állott, most kőhalom”
A legkisebb a legnagyobb? – „Kincsek a földből”
„Államszervezés és várépítészet az Árpád-korban” c. kiállítás

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!
Felhívjuk Látogatóink figyelmét, hogy a lovas programok megtartása időjárásfüggő!

Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával.

Belépőjegyek:

Jegyinformáció:
Az aktuális belépőjegyárak érvényesek. A lovasbemutató megtekintése ingyenes.

Fizetős szolgáltatások:
Filmvetítés: 1500 Ft/fő

10% kedvezmény a Csongrád-Csanád vármegyei lakosok számára (lakcímkártyával igazolva) a Belépőjegyből, Feszty jegyből vagy Extra jegyből!

Belépőjegyüket már online is megvásárolhatják, akár a rendezvény napján is, a webshopon keresztül, melyet a linkre kattintva érhetnek el: http://opusztaszer.jegy.eu/

Nyitvatartás:
A kapunyitás, pénztárak nyitása 9 órakor történik. A látványosságok 10 órától érhetőek el. Első időpont a Feszty-körkép és 3D-s filmvetítés megtekintésére: 10:30. Utolsó időpont a Feszty-körkép és a 3D-s filmvetítés megtekintésére vonatkozóan: 17:30. Az Emlékpark 18 órakor zárja kapuit.

Kalandos Emlékhely (szeptember)

Az őszi kirándulások ideje is elérkezett, mutatjuk a Kalandos Emlékhely programsorozat szeptemberi kínálatát.

Programok

Szeptember 4., csütörtök
12:00-13:00  Korok között – A Feszty-körkép világa – Rotunda/ Promenád 1896 – Kisváros
A tárlatvezetés során visszarepülünk a századforduló időszakába, hogy megismerjük „A magyarok bejövetele” című panorámakép elkészültéhez vezető eseményeket és embereket.
13:00-13:30 Őrölj malom! – Skanzen/ Szentes-dónáti szélmalom
Előadás a Dél-alföldi szélmalmokról.

Szeptember 6., szombat
11:00-12:00 Ismerd meg a lovak világát! – Lovaspálya
Interaktív lovas foglalkozás gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Szeptember 7., vasárnap
11:00-14:00 Kemencés látványsütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és kóstolás.

Szeptember 10., szerda
13:00-14:00 Gyógynövényt a cserépbe! Szedd, ültesd és vidd haza!  – Szeri Gyógynövényház- és kert
Időszakosan betakarítható, szaporítható növények interaktív ismertetése.

Szeptember 11., csütörtök
12:00-13:00 Korok között – A Feszty-körkép világa – Rotunda/ Promenád 1896 – Kisváros
A tárlatvezetés során visszarepülünk a századforduló időszakába, hogy megismerjük „A magyarok bejövetele” című panorámakép elkészültéhez vezető eseményeket és embereket.
12:00-14:00 Kézműves bemutató: szövés – Skanzen/ Szeged-alsóvárosi porta
Szövés bemutatása és közben beszélgetés a szövés történetéről, mai felhasználásáról, kötetlen formában. Program célja, hogy a kézművességre tegye a hangsúlyt az újrahasznosítás jegyében. Régi hagyományok mai szemmel.
13:00-13:30 Őrölj malom! – Skanzen/ Szentes-dónáti szélmalom
Előadás a Dél-alföldi szélmalmokról.

Szeptember 13., szombat
11:00-12:00 Ismerd meg a lovak világát!– Lovaspálya
Interaktív lovas foglalkozás gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

11:00-14:00 Kemencés látványsütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és kóstolás.
11:00-17:00 Népi gyerekjátszó és kézművesség – Skanzen/ Iparos műhelyek mellett
Egyszerű, de nagyszerű gyerekjátékok nem csak gyerekeknek.

Szeptember 17., szerda
13:00-14:00 Kerti munkák egy gyógynövénykertben – Szeri Gyógynövényház- és kert
Időszakos kerti munkák bemutatása, rendhagyó kert bemutatással.

Szeptember 18., csütörtök
12:00-13:00 Korok között – A Feszty-körkép világa – Rotunda/ Promenád 1896 – Kisváros
A tárlatvezetés során visszarepülünk a századforduló időszakába, hogy megismerjük „A magyarok bejövetele” című panorámakép elkészültéhez vezető eseményeket és embereket.
13:00-13:30 Őrölj malom! – Skanzen/ Szentes-dónáti szélmalom
Előadás a Dél-alföldi szélmalmokról.

Szeptember 19., péntek
11:00-11:30 „Zeng a lélek” – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Beszélgetés folklórról, egy népdal hegedűszóval.
13:00-17:00 Kézműves bemutató: népi fafaragás – Skanzen/ Községháza
Fafaragás bemutató, kötetlen beszélgetés a fafaragásról, pásztoréletről Elekes Lajos hagyományőrrel.

Szeptember 20., szombat
11:00-14:00 Kemencés látványsütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és kóstolás.

Szeptember 24., szerda
13:00-14:00 Gyógynövények az Emlékparkban – Szeri Gyógynövényház- és kert
Gyógynövényház- és kert bemutató tea kóstolással.

Szeptember 25., csütörtök
12:00-13:00 Korok között – A Feszty-körkép világa – Rotunda/ Promenád 1896 – Kisváros
A tárlatvezetés során visszarepülünk a századforduló időszakába, hogy megismerjük „A magyarok bejövetele” című panorámakép elkészültéhez vezető eseményeket és embereket.
12:00-14:00 Kézműves bemutató: fonás – Skanzen/ Szeged-alsóvárosi porta
Hagyományos fonások bemutatása és közben beszélgetés a fonás történetéről, mai felhasználásáról, kötetlen formában.
13:00-13:30 Őrölj malom! – Skanzen/ Szentes-dónáti szélmalom
Előadás a Dél-alföldi szélmalmokról.

Szeptember 27., szombat
11:00-14:00 Kemencés látványsütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és kóstolás.
11:00-17:00 Népi gyerekjátszó és kézművesség – Skanzen/ Iparos műhelyek mellett
Egyszerű, de nagyszerű gyerekjátékok nem csak gyerekeknek.
13:00-17:00 Kézműves bemutató: népi fafaragás – Skanzen/ Községháza
Fafaragás bemutató, kötetlen beszélgetés a fafaragásról, pásztoréletről Elekes Lajos hagyományőrrel.

Szeptember 30., kedd
13:00-14:00 Egy embör élete – Skanzen/ Szegedi tanya
Rendhagyó szakvezetés a skanzen területén, a születéstől a halálig.
Indulás helyszíne: Szegedi tanya.

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!
Felhívjuk Látogatóink figyelmét, hogy a külső helyszínre tervezett programok megtartása időjárásfüggő! 

Jegyinformáció:
Mindenkori belépőjegyárak érvényesek.

10% kedvezmény a Csongrád-Csanád vármegyei lakosok számára (lakcímkártyával igazolva) a Belépőjegyből, Feszty jegyből vagy Extra jegyből!

Belépőjegyüket már online is megvásárolhatják, akár a rendezvény napján is, a webshopon keresztül, melyet a linkre kattintva érhetnek el: http://opusztaszer.jegy.eu/

Szobori búcsú

Szeptember 7-én, vasárnap az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egyik legfontosabb ünnepére, a Szobori búcsúra várjuk látogatóinkat. Egész nap változatos programok: ünnepi szentmise, népzene, lovas kocsikázás, honfoglalás-kori lovasbemutató és gyerekjátékok színesítik a rendezvényt.

A 11:00 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretein belül kerül átadásra az idei esztendőben is az Emlékpark saját alapítású kitüntetése, a Szer Üzenete-díj. A monostorásatások során itt fellelt íjas, ezüst pecsétgyűrű másolatát olyan keresztény embereknek szánjuk, akik képesek közösséget teremteni és példamutató életükkel segítenek Ópusztaszer üzenetét – hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet – mind több emberhez eljuttatni.

Szobori búcsú
2025. szeptember 7.
Programok

10:30 Kocsik bevonulása, vendégek felszállhatnak a kocsikra – Kunhalom-> Szer monostora

11:00 Ünnepi szentmise a Harmónia Egyesület kórusa közreműködésével – Szer monostora 

14:00 Honfoglalás-kori lovasbemutató – Lovaspálya

Egész nap:     

Emlékpark területe:
Búcsújárás lovaskocsikkal

Nomád Park:
X. századi tevékenységek: íjásztatás, szalagszövés

Skanzen:
„Fordulj egyet, ne nevess!” interaktív beöltözés és játszóház – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Egyszerű, de nagyszerű gyerekjátékok nem csak gyerekeknek – Iparos műhelyek melletti terület
Kemencés sütés – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Mester László és zenekara, autentikus népzene – Skanzen területe
HATETUDNÁD Tánctanoda, interaktív autentikus néptánc – Skanzen területe

Látogatóközpont:
Szer története és Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Vetítőterem
„Társadalom és kultúra a két világháború közötti Magyarországon” c. kiállítás – Aula
„A Magyar Királyság vármegyéinek címerei (1881-1920)” c. kiállítás – Hungarikum tárház

Rotunda:
„Szerét ejtették” c. Emlékparktörténeti kiállítás
„A szegedi paprika gyártásának története” c. kiállítás
Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – „Ilyet nem látott a Kárpát…”
Álljon Ön is végvári katonának! – „Vár állott, most kőhalom”
A legkisebb a legnagyobb? – „Kincsek a földből”
„Államszervezés és várépítészet az Árpád-korban” c. kiállítás

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!
Felhívjuk Látogatóink figyelmét, hogy a lovas programok megtartása időjárásfüggő!

Jegyinformáció:
Az aktuális belépőjegyárak érvényesek. A lovasbemutató megtekintése ingyenes.

Fizetős szolgáltatások:
Filmvetítés: 1500 Ft/fő

10% kedvezmény a Csongrád-Csanád vármegyei lakosok számára (lakcímkártyával igazolva) a Belépőjegyből, Feszty jegyből vagy Extra jegyből!

Belépőjegyüket már online is megvásárolhatják, akár a rendezvény napján is, a webshopon keresztül, melyet a linkre kattintva érhetnek el: http://opusztaszer.jegy.eu/

Nyitvatartás:
A kapunyitás, pénztárak nyitása 9 órakor történik. A látványosságok 10 órától érhetőek el. Első időpont a Feszty-körkép és 3D-s filmvetítés megtekintésére: 10:30. Utolsó időpont a Feszty-körkép és a 3D-s filmvetítés megtekintésére vonatkozóan: 17:30. Az Emlékpark 18 órakor zárja kapuit.

Új kiállítás a skanzenben

„Iskolákkal a hazáért!” címmel új időszaki kiállítással tisztelgünk Klebelsberg Kuno születésének 150. évfordulója előtt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

A Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör épületében berendezett tárlat a dél-alföldi iskolahálózat és olvasókörök történetét mutatja be – azt a világot, amelyet Klebelsberg hite, munkája és kultúrateremtő ereje alakított.

A tanyai művelődés és társasélet szervezői az olvasókörök voltak. Ezekben a körökben a tanyai lakosságnak tartottak ismeretterjesztő előadásokat, például a szőlő és gyümölcstermesztésről. De kulturális programok is zajlottak, amatőr színjátszók mutattak be népszínműveket a környék lakosságának. Jelentős eseményeknek számítottak a bálak is, ahol a fiatalok megismerkedhettek egymással.

A tárlat kurátora Gál László, az Emlékpark etnográfusa. A kiállítás tárgyi anyagát Szanka József magángyűjtő bocsájtotta rendelkezésre, ezúton is köszönjük a gazdag anyagot és a szakmai együttműködést.

A tárlat október 31-ig látogatható.

Kalandos Emlékhely (június)

A nyár első hónapjában is a hét szinte minden napján változatos programokkal készülünk.

Programok

Június 4., szerda
10:00-18:00 Vitrin-mesék: Válj múzeumi detektívvé! – Rotunda/ Aula
Ismerd meg az Emlékparkot, az itt található tárgyak által! A talányokon keresztül, bebarangolhatod a Magyar Kalandok Parkját!

Június 5., csütörtök
13:00-13:30 Őrölj malom! – Skanzen/ Szentes-dónáti szélmalom
Előadás a Dél-Alföldi szélmalmokról.

Június 6., péntek
13:00-17:00 Kézműves bemutató: népi fafaragás – Skanzen/ Községháza
Fafaragás bemutató, kötetlen beszélgetés a fafaragásról, pásztoréletről Elekes Lajos hagyományőrrel.

Június 8., vasárnap
11:00-11:30 „Zeng a lélek” – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Beszélgetés folklórról és egy népdal hegedűszóval.
11:00-14:00 Kemencés látványsütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és kóstolás.
11:00-17:00 Népi gyerekjátszó és kézművesség – Skanzen/ Iparos műhelyek mellett
Egyszerű de nagyszerű gyerekjátékok nem csak gyerekeknek.
13:00-13:30 „Zeng a lélek” – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Beszélgetés folklórról és egy népdal hegedűszóval.
13:00-17:00 Kézműves bemutató: népi fafaragás – Skanzen/ Községháza
Fafaragás bemutató, kötetlen beszélgetés a fafaragásról, pásztoréletről Elekes Lajos hagyományőrrel.
15:00-17:00 Tancolnék veled! Táncház a Borica-Bálint Sándor Táncegyüttessel Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör

Június 12., csütörtök
10:00-12:00 Gyógynövények az Emlékparkban – Szeri Gyógynövényház- és kert
Gyógynövényház- és kert bemutató tea kóstolással.
13:00-13:30 Őrölj malom! – Skanzen/ Szentes-dónáti szélmalom
Előadás a Dél-Alföldi szélmalmokról.

Június 14., szombat
11:00-14:00 Kemencés látványsütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és kóstolás.
11:00-17:00 Népi gyerekjátszó és kézművesség – Skanzen/ Iparos műhelyek mellett
Egyszerű de nagyszerű gyerekjátékok nem csak gyerekeknek.
12:00-14:00 Kézműves bemutató: szövés – Skanzen/ Szeged-alsóvárosi porta
Szövés bemutatása és közben beszélgetés a szövés történetéről, mai felhasználásáról, kötetlen formában. Program célja, hogy a kézművességre tegye a hangsúlyt az újrahasznosítás jegyében. Régi hagyományok mai szemmel.

Június 17., kedd
12:00-14:00 Kerti munkák egy gyógynövénykertben – Szeri Gyógynövényház- és kert
Időszakos kerti munkák bemutatása, rendhagyó kert bemutatással.

Június 19., csütörtök
12:00-14:00 Kréta-séta – Petőfi sétány
Játssz, rajzolj és hagyd itt a lábnyomod a parkban!

Június 20., péntek
11:00-11:30 „Zeng a lélek” – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Beszélgetés folklórról és egy népdal hegedűszóval.
11:00-12:00 Ismerd meg a lovak világát! – Lovaspálya
Interaktív lovas foglalkozás gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt: különleges, élményalapú foglalkozás, ahol testközelből lehet megismerkedni a lovak viselkedésével, kommunikációjával valamint a helyes bánásmóddal.

Június 21., szombat
11:00-12:00 Ismerd meg a lovak világát! – Lovaspálya
Interaktív lovas foglalkozás gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt: különleges, élményalapú foglalkozás, ahol testközelből lehet megismerkedni a lovak viselkedésével, kommunikációjával valamint a helyes bánásmóddal.

11:00-14:00 Kemencés látványsütés – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Hagyományos népi receptek által készített kemencés látványsütés és kóstolás.
12:00-14:00 Kézműves bemutató: szövés – Skanzen/ Szeged-alsóvárosi porta
Szövés bemutatása és közben beszélgetés a szövés történetéről, mai felhasználásáról, kötetlen formában. Program célja, hogy a kézművességre tegye a hangsúlyt az újrahasznosítás jegyében. Régi hagyományok mai szemmel.

Június 24., kedd
12:00-14:00 Kézműves bemutató: fonás – Skanzen/ Szeged-alsóvárosi porta
Hagyományos fonások bemutatása és közben beszélgetés a fonás történetéről, mai felhasználásáról, kötetlen formában.

Június 26., csütörtök
10:00-18:00 Vitrin-mesék: Válj múzeumi detektívvé! – Rotunda/ Aula
Ismerd meg az Emlékparkot, az itt található tárgyak által! A talányokon keresztül, bebarangolhatod a Magyar Kalandok Parkját!
12:00-14:00 Kézműves bemutató: mosás – Skanzen/ Szeged-alsóvárosi porta
Mosás és higiénia a paraszti világban.