Borszűrő Szent Mihály és Iparosok Napja Ópusztaszeren

2026. szeptember 26-án, szombaton ismét a hagyományok, a népi kultúra és a kézműves mesterségek kerülnek a középpontba az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A Borszűrő Szent Mihály és Iparosok Napja egész napos programokkal várja a látogatókat, ahol a dél-alföldi néphagyományok mellett a régi mesterségek világába is betekintést nyerhetnek kicsik és nagyok.

A Szegedi tanyán szőlőpréselés és mustkóstoltatás, a kemencénél pedig hagyományos sütés várja az érdeklődőket. A látogatók megismerkedhetnek többek között a paprikafűzés és -külüzés, a szűrhímzés, a fafaragás és a kádármesterség fortélyaival is. Az Aradról érkező kézművesek nemezeléssel és mézeskalács-díszítéssel mutatják be mesterségük szépségeit. A hagyományőrző programok között szerepel honfoglalás-kori lovasbemutató, valamint a Nomád Parkban több alkalommal is kipróbálható az íjászat.

A nap folyamán a népzene és a néptánc is fontos szerepet kap. A „Gyöprugi” Együttes és Mester László zenekara 14:30-tól népzenei és néptáncprogrammal, valamint táncházzal várja a közönséget a Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókörnél. Emellett interaktív magyar népzene és autentikus néptánc is színesíti az Emlékpark programját.

A gyerekeket egész nap népi játszóház és kézműves foglalkozások, valamint a Nomád Parkban kialakított Nomád gyerekkuckó várja. A „Fordulj egyet, ne nevess!” népi divatbemutatón és beöltözős játszóházban pedig játékos formában ismerkedhetnek meg a régi idők viseleteivel.

A gasztronómiai és kézműves programok mellett az érdeklődők előadást hallhatnak a dél-alföldi szélmalmokról az „Őrölj malom!” program keretében, valamint a Szeri Gyógynövényház és kert jóvoltából gyógyteák kóstolására is lehetőség nyílik. A rendezvény ideje alatt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark állandó és időszaki kiállításai is megtekinthetők.

A Borszűrő Szent Mihály és Iparosok Napja jó alkalom arra, hogy a látogatók egyetlen nap alatt találkozzanak a dél-alföldi hagyományok számos formájával: a szőlőműveléstől és a népi gasztronómiától kezdve a kézművességen és a zenén át egészen a néptáncig és a honfoglalás-kori hagyományőrzésig.

Borszűrő Szent Mihály és Iparosok Napja
Program

2026. szeptember 26., szombat

11:00-16:00 Nomád gyerekkuckó – Nomád Park
Pihenésre és játékra berendezett jurta kicsiknek és nagyoknak!
11:00-17:00 Népi gyerekjátszó és kézművesség – Skanzen/ Iparos műhelyek mellett
Egyszerű, de nagyszerű gyerekjátékok nem csak gyerekeknek.
11:00-12:00 Íjásztatás – Nomád Park
Munkatársaink segítségével Önök is megtapasztalhatják, milyen érzés elődeink rettegett íjával lőni!
13:00-16:00 Gyógyteák az Emlékparkban – Szeri Gyógynövényház- és kert
Gyógynövényház- és kert bemutató teakóstolással.
13:00-13:30 Őrölj malom! – Skanzen/ Szentes-dónáti szélmalom
Előadás a dél-alföldi szélmalmokról.

14:00 Honfoglalás-kori lovasbemutató – Lovaspálya
14:30-16:00 Népzene, néptánc és táncház „Gyöprugi” Együttes, Mester László zenekara – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
15:00-16:00 Íjásztatás – Nomád Park
Munkatársaink segítségével Önök is megtapasztalhatják, milyen érzés elődeink rettegett íjával lőni!

Egész nap:

Nomád Park:
X. századi tevékenységek: szalagszövés bemutató

Skanzen:
A puszták rajzolói. Faragás a Dél-Alföldön” c. kiállítás – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Szőlőpréselés, mustkóstoltatás – Szegedi tanya
Paprikafűzés és külüzés – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Fafaragás – Községháza
Kézműves mesterség bemutatók aradi kézművesekkel (nemezelés, mézeskalács díszítés bemutató) – Községháza
Interaktív magyar népzene Mester László zenekarával – Skanzen területe
„Fordulj egyet, ne nevess!” Népi divatbemutató, beöltözős játszóház – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
Szűrhímzés– Szeged-Alsóvárosi porta
Interaktív autentikus néptánc – Skanzen területeKádármesterség bemutató – Szentesi tanya
Kemencében sütés – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör

Látogatóközpont:
Szer története és Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Vetítőterem
A Dél-Alföld „Mohácsa” c. kiállítás – Aula
„A Filoxéra 150” c. kiállítás – Hungarikum tárház
„A Magyar Királyság vármegyéinek címerei (1881-1920)” c. kiállítás

Rotunda:
„Szerét ejtették” c. Emlékparktörténeti kiállítás
„A szegedi paprika gyártásának története” c. kiállítás
Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – „Ilyet nem látott a Kárpát…”
Álljon Ön is végvári katonának! – „Vár állott, most kőhalom”
A legkisebb a legnagyobb? – „Kincsek a földből”
„Államszervezés és várépítészet az Árpád-korban” c. kiállítás

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!
Felhívjuk Látogatóink figyelmét, hogy a lovas programok megtartása időjárásfüggő!

Belépőjegyek:

Jegyinformáció:
A rendezvényen való részvétel díjmentesen, a belépés az Emlékparkba a rendes nyitvatartási rend és a szokásos jegyárak mellett lehetséges.

10% kedvezmény a Csongrád-Csanád vármegyei lakosok számára (lakcímkártyával igazolva) a Belépőjegyből, Feszty jegyből vagy Extra jegyből!

Belépőjegyüket már online is megvásárolhatják, akár a rendezvény napján is, a webshopon keresztül, melyet a linkre kattintva érhetnek el: http://opusztaszer.jegy.eu/

Nyitvatartás:

A kapunyitás, pénztárak nyitása 9 órakor történik. A látványosságok 10 órától érhetőek el. Első időpont a Feszty-körkép és 3D-s filmvetítés megtekintésére: 10:30. Utolsó időpont a Feszty-körkép és a 3D-s filmvetítés megtekintésére vonatkozóan: 17:30. Az Emlékpark 18 órakor zárja kapuit.

Ősszel ismét SunSet Picnic

Az őszi naplemente fényei, egy ikonikus helyszín és fantasztikus zenék – duplázik a SunSet Picnic az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban!

Szeptember 18-án visszatér a SunSet Picnic és a Civil Falu. A rendezvény több mint egy fesztivál: olyan élmény, amely egyedülálló helyszínen kínál kikapcsolódást. A Feszty-körképnek otthont adó Emlékpark ikonikus környezete ezen az estén különleges hangulatot ölt, miközben a látogatók a naplemente fényeiben élvezhetik a modern elektronikus zene legnépszerűbb hazai előadóit.

Az este folyamán a hazai elektronikus zenei élet népszerű előadói gondoskodnak a felejthetetlen hangulatról. 19:30-kor Felus nyitja az estét, lendületes DJ-szettjével megalapozva a továbbiakban is garantáltan pezsgő hangulatot. 20:30-kor Lotfi Begi and Friends veszi át a színpadot. A Fonogram- és Petőfi Zenei Díjas DJ ezúttal két varázslatos hangú énekesnővel, Nagy Adrival és Kollányi Zsuzsival érkezik. 21:30-tól Regán Lili pörgeti tovább a közönséget, aki 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is elnyerte az Év DJ-je címet. Az estét 22:30-kor Willcox zárja, aki energikus elektronikus zenei szettjével méltó finálét ígér a közönségnek.

A négy fellépő egymást követő produkciói garantálják, hogy a tánc és a jó hangulat az este folyamán egy pillanatra se álljon meg. A SunSet Picnic azonban már délelőtt kezdetét veszi.

A Civil Falu programjai keretében a látogatók civil szervezetek bemutatkozásával, közösségi programokkal, divatbemutatóval, roma gasztroshow-val, valamint a Romungro zenekar koncertjével találkozhatnak.

Kitelepülő szervezetek:
–  Nem Adom Fel Alapítvány Szegedi Csoportja
–  Horizont Rehabilitációs Közhasznú Alapítvány
–  Felhőcsikó Gyermekfejlesztő Egyesület
–  Kiút Szenvedélybetegek Gyógyulásáért Közhasznú Alapítvány
–  Rákbetegek Országos Szövetsége, Szegedi Napforduló Szolgálata
–  Csongrád-Csanád Vármegyei Civil közösségi Szolgáltató Központ
–  “Márciusi Ifjak” Nemzetőr Egyesület
–  Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete
–  Fénysugár Medicina Egyesület
–  Szegedért Alapítvány– Csongrád-Csanád Vármegyei Civil közösségi Szolgáltató Központ
– Iuventus Ventus Egyesület

A roma gasztroshow keretében a látogatók a roma gasztronómia hagyományait ismerhetik meg a kóstolással egybekötött interaktív bemutatón.

A Ruhatár × Máté Roland – Esélyegyenlőségi Divatshow, egy inspiráló divatbemutató, amely a sokszínűséget, az elfogadást és az önazonosságot ünnepli. A kifutón ép és fogyatékossággal élő résztvevők együtt jelennek meg, bizonyítva, hogy a szépséget nem a külső elvárások, hanem az egyéniség, a bátorság és az emberi történetek teszik különlegessé. A kifutón a valódi élet női sokszínűsége jelenik meg, ahol minden megjelenés egy üzenet: értéket képviselünk úgy, ahogy vagyunk. A divat eszközein keresztül hívják fel a figyelmet az esélyegyenlőség fontosságára, lebontva a sztereotípiákat, és megmutatva, hogy ez egy olyan kifutó, ahol mindenki helyet kap, függetlenül attól, milyen életutat jár be. A kezdeményezés megálmodói Szabó Gréta, a szegedi Ruhatár alapítója és Máté Roland műsorvezető. Roland saját életútja és amputációja a projekt egyik legfontosabb üzenetének hiteles alapja: hogy a korlátok nem határozzák meg az embert, az önazonosság, a kitartás és a bátorság pedig mindenkit képessé tesz arra, hogy büszkén álljon a kifutóra.

A Civil Faluban színpadra lép a Romungro zenekar is. A formáció autentikus lovári, beás és oláh cigány népzenét dolgoz fel egyedi, kísérletező stílusban.

Civil Falu, SunSet Picnic
Program

Szeptember 18., péntek

Civil Falu
11:00-19:00 Civil szervezetek kitelepülése – Skanzen
14:00-14:30 Civil szervezetek bemutatkozása (pódiumbeszélgetés) – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
15:00-16:00 Roma gasztroshow – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
16:00-16:30 Civil szervezetek bemutatkozása (pódiumbeszélgetés) – Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
17:00-18:00 Romungro koncert– Skanzen/ Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör
18:30-19:00 Ruhatár × Máté Roland – Esélyegyenlőségi Divatshow – Skanzen

SunSet Picnic
19:30-20:30 Felus – Skanzen/ Malom melletti terület
20:30-21:30 Lotfi Begi and Friends – Skanzen/ Malom melletti terület
21:30-22:30 Regán Lili – Skanzen/ Malom melletti terület
22:30-23:30 Willcox – Skanzen/ Malom melletti terület

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!

A projekt az Interreg VI-A IPA Magyarország–Szerbia Program keretében, az Európai Unió pénzügyi támogatásával és hazai társfinanszírozás mellett valósul meg.

Belépőjegyek:
Jegyinformáció:
Az eseményen való részvétel külön koncertjegy megváltása nélkül lehetséges, a rendezvény a szeptember 18-ra érvényes Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark belépővel látogatható. Belépőjegyüket online is megvásárolhatják, a webshopon keresztül, melyet a linkre kattintva érhetnek el: http://opusztaszer.jegy.eu/

Megközelíthetőség:
Buszjáratok indulnak Ópusztaszerre, melyekre Szegeden, Balástyán, Kisteleken, Szatymazon, Sándorfalván és akár Budapesten is felszállhatnak. A buszok vissza is szállítják a vendégeket. A buszos utazás regisztrációhoz kötött! A regisztráció a linkre kattintva érhető el: https://sunsetpicnic.hu/buszjarat/#regisztracio

Nyitvatartás:
A rendezvény napján az Emlékpark minden látványossága látogatható. A kapunyitás, pénztárak nyitása 9 órakor történik. A látványosságok 10 órától érhetők el. Első időpont a Feszty-körkép és 3D-s filmvetítés megtekintésére: 10:30. Utolsó időpont a Feszty-körkép és a 3D-s filmvetítés megtekintésére vonatkozóan: 17:30. A pénztárak 21 órakor zárnak, azonban belépőjegyeiket azt követően is online is megvásárolhatják.