Szer monostora

A 12. században épült a Bor-Kalán nemzetség monostora, mely az Alföld egykor leggazdagabb, legnagyobb szerzetesi intézménye volt. A millenniumi Árpád-emlékmű mellett található középkori monostor templomát 1970 és 1976 között tárták fel, s a bencés monostor lakóinak mindennapjaira fényt derítő ásatások napjainkban is folynak.

A középkor folyamán a térségnek igazi rangot a – valószínűleg – bencés monostor és templom adtak. A templom legkorábbi elődje körül, a Tisza magas partján már a XI. században település virágzott. Minthogy királyi út mentén feküdt – mely a Balkánról Szegeden át Budára vezetett – erős gazdasággal bírhatott. Szer a XV. századra vámszedési és vásártartási joggal rendelkező, központi mezőváros lett. A törökök 1526-os átvonulását még átvészelte a település, ám a tizenötéves háború megpecsételte sorsát. A lakosság elmenekült, a törökök helyőrséget telepítettek a monostor maradványaiba. A XVI-XVII. század fordulójától már Puszta Szerként emlegették a területet. 1832-ben még biztosan állt a templom nyugati homlokzata és északi falmaradványa, amiről Pallavicini Ede festménye tanúskodik. A 19. század elején Katona József még egy zömök román kori tornyot is látott a lerombolt monostorból, „de mivel abba zsiványok és útonállók fészkelték magokat, és e temérdek síkságon, mintegy messze látó Hegy gyanánt szolgált, az emberi bátorságra való ügyelés a tornyot lerántatta.”

Az 1233-as beregi egyezmény az első hiteles írott forrásunk, amely az Ond vezértől származó Bor-Kalán nemzetség jelentős monostorát is megemlíti. Mivel a XII-XIII. század fordulóján élt e nemzetség talán legkiemelkedőbb alakja, Kalán pécsi püspök, aki III. Béla esztergomi udvarában a királyi kancellária vezetője és a kancellária megszervezője volt 1181 és 1183 között, ezért feltételezhető, hogy a XII. századi monostor jelentős építészeti változásai is neki köszönhetőek. Ezt a feltételezést erősíti az is, hogy a néhány, megmaradt faragványon felismerhető a királyi udvar építőmestereinek keze nyoma. Elképzelhető, hogy Kalán Párizsban tanult, ugyanis tudományosan képzett férfi volt. Diplomáciai feladatokat is ellátott, amiért a pápa érseki palliummal tüntette ki, amely kizárólag személyének szólt. 1186-ban került a pécsi püspökség élére, 1193-tól pedig Béla király Dalmácia és Horvátország kormányzójává nevezte ki őt. 1204-ben esztergomi érsekké választották, de ezt a hivatalt csak egy évig töltötte be. 1205. augusztus 1-je után már újra Pécsett találjuk, amit egy 1205-ben kelt királyi oklevél bizonyít, ahol a méltóságnévsor Kalánt már csak pécsi püspökként említi. 1214-ben fogadalmat tett ugyan keresztes had vezetésére, de valószínűleg idős kora miatt – ekkorra már a hatvanadik évét is betöltötte – nem teljesíthette azt. Püspökségében 1218 végén bekövetkezett haláláig maradt. Anonymus, aki a boldogemlékű Béla király jegyzője, közvetlen kapcsolatot tarthatott fenn a pécsi püspökkel. Így válik érthetővé az is, hogy az általa írt Gesta Hungarorum 40. fejezetében kiemelt szerepet kapott (Puszta)Szer.

1882-ben Göndöcs Benedek címzetes pusztaszeri apát felkérte kora legnevesebb régészét, Rómer Flóris bencés szerzetest, hogy az akkor még hét méter magasra emelkedő romok területén folytasson ásatást. Ennek eredményeit már 1883-ban kiadta Pusztaszer és az évezredes ünnepély címmel. Az 1970 és 1976 között, Trogmayer Ottó vezetésével végzett kutatások idején a monostor felszíni maradványai az 50-es évek tudatos pusztításai miatt már nem voltak láthatók. A régészeti ásatások nyomán azonban feltárult a monostor több periódusban megépített temploma, amely leginkább a Borsod megyében található boldvai templomhoz hasonlíthatott. Az első templom egyhajós volt, kőből készült, melyet később homlokzati toronnyal és sekrestyével bővítettek. A XI. század végén a szeri egyházat csaknem kétszeresére bővítették, valószínűleg az itt megtelepedő bencés szerzeteseknek köszönhetően. A templomnak ekkor nyugati szentélye is volt, amilyet Magyarországon eddig csak Pannonhalmán tártak fel. A kerek, pillérszerű emelvény a templom közepén az egykori keresztelőmedence alapja lehetett. Később, Kalán püspök idejében a templom háromhajós bazilikává bővült, amelyet freskókkal díszítettek és márványpadozattal láttak el. Ekkor újjáépült a szerzetesi kerengő is: U-alakja zárt, belső udvart fogott körül. Ez az időszak a monostor fénykora. A tatárjárás után a monostor megújult, de épületei szerényebbek lettek, a védőfalat pedig mély árok övezte. A monostortól délre húzódó sávban feltárt mezőváros leletei azt igazolják, hogy a település a XVI. század végéig lakott volt.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark szíve, történetileg legrégebbi része az Árpád-emlékmű szomszédságában elhelyezkedő középkori monostor, melynek ma már csak a romjait találjuk nemzeti emlékhelyünkön. 1970 óta folynak a feltárási munkálatok és a látogatók ma is megtekinthetik, hogyan dolgoznak a régészek. Talán kijelenthetjük, hogy az Emlékpark legfontosabb területéről van szó, hiszen ez a hely hitelesíti, szentesíti az Anonymus által leírtakat.

Vályi Katalin több mint 30 esztendeje vezeti a szeri monostor kiterjedt gazdasági udvarának feltárási munkálatait. Jelenleg a gazdasági épületegyüttes keleti szárnyának a kiásásán dolgozik, a kezdetektől ugyanazokkal az emberekkel. Néhány régészhallgató, illetve fiatal régész segíti a munkáját. A monostor egykori gazdasági udvarának a közepén állva osztja meg érdekes felfedezéseit, beszél a szerzetesi intézmény múltjáról. Kissé keserű szájízzel mondja, hogy úgy van a régészettel is, mint a focival: kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci… Amíg az 1980-as években 7-8 hónapot tudtak dolgozni, ma már annak is örülnek, ha 2-3 hónapra elegendő pénzhez hozzájutnak, leginkább pályázat révén.

A szeri monostortemplom területén már a 19. század végén ásatásokat végzett Rómer Flóris bencés szerzetes, korának legjelesebb régésze. A romok akkor még hét méter magasra emelkedtek. Az 1950-es években teljesen eltűntek a monostor felszíni maradványai. 1970-1976 között Trogmayer Ottó vezetésével sikerült a templomot teljes egészében feltárni, és megállapítani annak építési periódusait. Kiderült: az első, 10. század végén épült kicsi falusi templomot többször átépítették, bővítették, míg III. Béla királyunk idején a magukat Ond vezértől származtató Bor-Kalán nemzetség fényűző, háromhajós bazilikája lett. A templom feltárási munkálataiban hallgatóként maga Vályi Katalin is részt vett.

A 12. század közepén elkezdődött nagy templomépítés idején indult meg a gazdasági udvaron is az építkezés. Ezzel kapcsolatban az ásatások több érdekes dologra is fényt derítettek. A régész elmondta például, hogy a feltárások folytán az épületegyüttes súlyponti részeinek területén nagy mennyiségben kerültek elő vörös márvány kőfaragványok. Bizonyosra vehető, hogy nem a templom területéről szóródtak ide, vagyis az épületek márvánnyal gazdagon díszítettek voltak. A lovaknak pedig nem nagy szükségük van a márványra, tehát inkább feltételezhető, hogy a templom kegyurainak, a Bor-Kalán nemzetség tagjainak a nemesi udvarháza állhatott itt. Egyedülálló dologként azt is megemlítette, hogy a gazdasági épületegyüttes déli bejárata egy szögletes és kerek kaputorony volt. Ilyen külső csigalépcsős kaputorony ebben az időszakban a Kárpát-medencében itt van egyedül.

A nemzetség leggazdagabb leszármazottja volt Kalán pécsi püspök, aki az 1180-as években III. Béla kancelláriájának a vezetője volt, és tulajdonképpen a szeri eseményekről beszámoló Anonymus “főnöke” is. (Ezért tartják sokan pusztán kitalációnak a Névtelen Jegyző sorait, amellyel igazolni akarta a család ezen ősi szerzeményét.) Az ő ideje alatt vált igazán fényűzővé, gazdagon díszítetté a monostor temploma (10 cm vastag vörös márvány padozat, francia mesterek alkotta oszlopszobrok stb.) és ekkor építik meg a kolostor lakóépülettömbjét, amit összekötnek a templom mellett álló épületegyüttessel. Valószínűleg ettől az időszaktól kezdve működik gazdasági épületként a korábbi nemesi udvarház. Ez volt a monostor fénykora, melynek udvarán egy 9 méter mély kutat is találtak, amelyet teljesen átiszapoltak. Félelmetes leletanyag került elő: halak, csigák, kagylók, moszatok, festett tojáshéj… Tőle nem messze volt a harangöntő műhely, ahol az építkezések befejezésével 2 harangot öntöttek. Amikor a monostor már a – valószínűleg – bencés szerzeteseket szolgálta ki, tőle 800 méterre megépül Szer plébániatemploma a falu lakóinak. (A nagyszabású építkezések miatt Szert egyébként egy kissé déli és nyugati irányba „eltolták”, vagyis a skanzen alatt és a domb túloldalán mindenhol ott van a mezőváros, a föld alatt.) A településre igen jó hatással volt a monostor. Mintakerteket működtettek, tanították gazdálkodni az embereket, a közelben pedig a „Barátok fokja” földrajzi helynév is utal rá, hogy a fokgazdálkodás (ártéri gazdálkodás) magas szintjét űzték.

A tatárjárás során a templomot és az épületeket felgyújtották, lerombolták, ahogyan azt a vastag, égett rétegek is jelzik. A pusztítás után néhány évtizeddel újjáépítések kezdődtek, és akár az is elképzelhető, hogy más szerzetesi közösség jött ide. Az elpusztított gazdasági épületek helyére – fele méretben – újak épültek, ún. Fachwerk-technikával. Ennek lényege, hogy először az épületek favázát építik meg, majd később töltik ki azt valamilyen módon. Itt valószínűleg agyaggal történt ez, ám a favázas szerkezet miatt többször is leégett az épületegyüttes. Háromszor is arrébb helyezték, rengeteg alapozási árkot találtak. Északi bejáratához egy kocsiút is vezetett, amit a preparált szekérnyomok bizonyítanak. Az udvar közepén pedig jégvermet találtak. Ezt az időszakot nevezi Vályi Katalin “fakolostornak”. Régi fényét a monostor ezután már soha nem nyerte vissza. Különleges dolog, hogy ilyen Fachwerkes szerkezetű kolostor régészeti feltárásból egyáltalán nem ismert. (Közeli párhuzamai lehetnek Szegeden az alsóvárosi templom kolostorának egyes részei, amelyek ezzel a technikával épültek.) Ez az állapot tartott a 15. századig, ám közben a szerzetesek elhagyták a monostort: 1388 után semmilyen írott forrást nem találtak a szerzetesek ittlétéről, egyébként is általános tendencia volt a korban a monostorok elnéptelenedése. A területen újra megjelentek a mezőváros lakóépületei, a legmagasabb rétegekben már ezeket találjuk meg. Ezek a háromosztatú házak már igen hasonlítanak a skanzen épületeire. A 16. század végi török pusztítás aztán végleg megpecsételi a monostor és a mezőváros sorsát.

A leletanyag legnagyobb részét állatcsontok és cserepek képezik, ritkábban akadnak fémleletekre, késekre, sarlókra, még ritkább az üveg, de legritkább a pénz. Szerencsére azért negyvenegynéhány pénzérmére is bukkantak, ami a kormeghatározásban nagyon nagy segítség.

A régészeti feltárásokból még a keleti szárny van hátra, melyhez jó esetben 2-3 év szükséges. Vályi Katalin feltevése szerint a monostornak saját kikötője is lehetett, amelyet ha sikerülne rekonstruálni, valódi turisztikai látványosság, érdekesség lehetne. Az is nagyon valószínűnek látszik, hogy a gazdasági udvarnak további mellékudvara, esetleg épületei lehetnek nyugati irányban, melyről egy falszakasz árulkodik. Tehát van még munka bőven, és szerencsés lenne helyreállítani a monostort körbevevő hármas árokrendszert is a jövőben.

  1. október 3-án hiánypótló alkotással gazdagodott a romkert. Az egykor nagyhírű monostor romjai új tartalmat nyertek. Ezen a napon „Szer Öröksége” néven Mátyássy László szobrászművész emlékművét avatták fel a Magyar Országos Közjegyzői Kamara – a királyi kancellária és ezzel együtt a hitelesítési eljárás mai örököseinek – támogatásával. Az alkotás a monostornak, a középkori latin írásbeliségnek, történetírásnak és az itt eltemetetteknek kíván méltó emléket állítani.

A ’70-es években, amikor a régészek megtalálták a középkori monostor romjait, a templom körüli temetőből feltártak 961 sírt. Ezekből értékes leletek kerültek elő, sok-sok apróság, Szer valódi örökségei. Ennek az örökségnek a része a P-nek mondott mester, Anonymus és műve, a Gesta Hunga(ro)rum, amelynek 40. fejezetében ez áll:

De victoria Arpad ducis

Dux vero Arpad et sui milites adepta victoria hinc egressi venerunt usque ad stagnum, quod dicitur curtueltou, et manserunt ibi iuxta silvam gemelsen XXXIIII-or diebus. Et in illo loco dux et sui nobiles ordinaverunt omnes consuetudinarias leges regni, et ommnia iura eius qualiter servirent duci et primatibus suis, vel qualiter indicium facerent pro quolibet crimine commisso. Ibi etiam dux condonauit suis nobilibus secum venientibus diversa loca cum omnibus habitatoribus suis. Et locum illum ubi hec omnia fuerunt ordinata, hungarii secundum suum idioma nominaverunt Scerii, eo quod ibi ordinatum fuit totum negotium regni. Et dux locum illum dedit Oundunec patri Ete, a Thyscia usque ad stagnum Botua, et a curtueltou usque ad sabulum olpar. Postea vero transactis quibusdam temporibus Ethe filius Oundu congregata multitudine sclauorum fecit inter castrum olpar et portum beuldu edificari castrum fortissimum de terra, quod nominaverunt sclavi secundum ydioma suum surungrad, id est nigrum castrum.

Árpád vezér győzelméről

A diadal után Árpád vezér és vitézei innen továbbvonulva addig a mocsárig mentek, melyet Körtvélytónak mondanak, s ott maradtak a Gyümölcsény erdő mellett harmincnégy napig. Azon a helyen a vezér és nemesei elrendezték az országnak minden szokástörvényét meg valamennyi jogát is, hogy miképpen szolgáljanak a vezérnek meg főembereinek, vagy miképpen tegyenek igazságot bárminő elkövetett vétekért. Egyszersmind ott a vezér vele jött nemeseinek különböző helységeket adományozott összes lakosságukkal együtt. Azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték el azért, mert ott ejtették meg a szerét az ország egész dolgának. Majd a vezér azt a helyet Ondnak, Ete apjának adta a Tiszától a Botva-mocsárig és a Körtvélytótól Alpár homokjáig. Utóbb pedig bizonyos idő elteltével Ond fia, Ete sok szlovént gyűjtött össze, s Alpár vára meg a Bőd-rév között igen erős földvárat építtetett, melyet a szlovének a maguk nyelvén Csongrádnak, azaz fekete várnak neveztek.

Valószínűleg a Bor-nemzetség címere volt az ágaskodó oroszlán, mely az emlékművön látható, továbbá Csongrád megye címerében is megtalálható. Az övveret az ásatások nyomán került elő, s a nemzetség egy jeles tagjáé lehetett. Megtekinthető a Szer monostora és települése c. kiállításunkon csakúgy, mint az a három XIII. századi pecsétgyűrű, melyek szintén az emlékművet díszítik.

1993-ban a monostor gazdasági udvarán Árpád-kori harangöntő gödröt és körülötte az öntéshez szükséges fém olvasztásához használt kemencéket tárt fel Vályi Katalin. Hazánkban eddig csak Feldebrőn és Esztergom mellett, Kovácsiban került elő hasonló korú bronzöntő műhely, de ezek a Szerinél rosszabb állapotban maradtak fenn. Az öntőgödörben megtalálták az agyag öntőforma darabjait, amelyek közül a köpeny fémmel érintkező legbelső részét sikerült összeállítani. Ezáltal méreteiben és külső megjelenésében is ismertté vált az egykori harang.

Az öntőformát az MTA Régészeti Intézetében M. Glattfelder Lúcia rekonstruálta. Ez alapján a harangot 1997-ben Makk József kohómérnök és Máthé István szobrászművészek újraöntötték, azonban a Szent Gellért tiszteletére szentelt harang – valószínűleg kivitelezési hiba miatt – néma maradt.

2007-ben ünnepeltük Árpád vezér halálának 1100., illetve a nándorfehérvári győzelem 551. évfordulóját. Ebből az alkalomból július 22-én, felelevenítve Fehéregyház emlékét, ahol Árpád vezér sírja volt, Dr. Beer Miklós, váci megyés püspök ünnepi szentmise keretében szentelte fel „Szer Hangját” Magna Domina Hungarorum, a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. Az új harang Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök nagylelkű adományából, a székelyudvarhelyi Lázár Imre műhelyében készült. Tíz év után az újraöntött harang végre megszólalt.

Az újraöntött harangot a monostorkertben álló fa haranglábban láthatták és hallhatták eddig a látogatók, 2017-ben a monostor rekonstrukciós munkák keretében új helyen, a monostortemplom egykori tornya mellett lett kiállítva, közel ahhoz a helyhez, ahol elődje is függött egykoron.

2007-ben, Árpád vezér halálának 1100. évfordulóján indítottuk el újra az Emlékpark történetéhez szorosan kapcsolódó ünnepet, a Szobori búcsút. (Ugyanebben az esztendőben volt az első búcsú 110. évfordulója.) Erre az alkalomra “Szer Üzenete” néven az Emlékpark díjat alapított.

Az kitüntetést évről évre, püspöki szentmise keretében, olyan magyar emberek kapják, akik életükkel, munkájukkal a magyarság egységén fáradoznak, ezáltal segítenek Ópusztaszer üzenetét mind több emberhez eljuttatni.

Szer Üzenete-díjban részesültek:

  1. Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök
  2. Böjte Csaba ferences szerzetes, Berecz András ének- és mesemondó
  3. Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, az Aranycsapat tagjai
  4. Dr. Trogmayer Ottó Széchenyi-díjas régész professzor, a szeri monostor épületegyüttesének feltárója, Szörényi Levente zeneszerző
  5. Csete György építész, Dr. Papp Lajos szívsebész professzor
  6. Nemeskürty István író, irodalom- és filmtörténész, Levente Péter előadó, önképző társaslény
  7. Mádl Dalma jószolgálati nagykövet és Karácsony Sándor pedagógus, filozófiai író (posztumusz)
  8. Balczó András, a Nemzet Sportolója, olimpikon
  9. Prof. Dr. Juhász Antal néprajzkutató, Fekete István író (posztumusz)
  10. Novotny Zoltán, Táncsics Mihály-díjas újságíró
  11. Pitti Katalin, Liszt Ferenc-díjas operaénekes és Dr. Naszvadi György közgazdász
  12. Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes
  13. Ismerős Arcok zenekar
  14. Biernacki Karol, a Csongrád-Csanád Megyei Levéltár igazgatója, tiszteletbeli konzul
  15. Dr. Vízkelety Mariann,  állami szervek működésének elemzéséért felelős miniszterelnöki biztos és dr. Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár
  16. Prof. Dr. Habil. Szakály Sándor, DSC, történész

A díj egy, a monostor kerengőjéből előkerült pecsétgyűrű másolata. Az ezüst, íjas pecsétgyűrű, melynek szimbólumai az Emlékpark logójában is felfedezhetőek, tökéletesen jeleníti meg Ópusztaszer üzenetét: a pecsétgyűrűn ábrázolt ősi fegyverben rejlő erő egy magasabb rendű küzdelem jelképe. A felfelé mutató nyíl és a megfeszített íj belső feszültségi zónájában található kereszt és Nap-Hold ábrázolások a kereszténység és a nemzeti életösztön akaratát szervezik nemes egységbe.

A Szobori búcsú története

Az Emlékpark kiemelt, komoly történelmi hagyományokkal bíró rendezvénye a Szobori búcsú. Már maga a kifejezés is teljesen eredeti, benne van az ünnep lényege, üzenete: a Szobor Árpádot, a honszerző vezért, a búcsú – katolikus ünnepként – keresztény örökségünket jeleníti meg.

A millenniumi Árpád-emlékmű körül már 1897-től ünnepségeket tartottak – tisztelegve a honszerző vezérnek –, melyhez szentmise is kapcsolódott. Egy magát – összejöveteleik napjára és taglétszámukra utalva – „Szombatosok Huszonegyes Társaságá”-nak nevező csoportosulás elhatározta, hogy kimenvén az Árpád-szoborhoz, ünnepséget tartanak neves vendégek és szónokok meghívásával. Az augusztus 8-i eseménynek olyan nagy sikere volt, hogy hagyomány lett belőle. Mivel az első alkalom jól sikerült, ezért arról határoztak, hogy minden évben megtartják a gyűlést a Szobornál, amelyet idővel a környék lakossága „Szobori búcsú” névre keresztelt.

1902-ben új, szegedi székhelyű szervezet alakult Pusztaszeri Árpád Egyesület néven azzal a céllal, hogy ébren tartsa a honszerző iránti kegyeletet és hálát, valamint hogy az apátság romjain felépítsen egy monumentális templomot Árpád tiszteletére. Szűkös anyagi lehetőségeik miatt azonban a Szobori búcsúk megrendezésén túl csak egy rövid ásatásra futotta a fejedelem halálának ezredik évfordulóján, 1907-ben.

Az első világháború alatt a rendezvények szüneteltek. Az 1920-as években az eredetileg augusztusban tartott ünnep szeptemberre, Kisboldogasszony napjára került át. 1936-ban a Pusztaszeri Árpád Egyesület szerződést kötött Pallavicini Alfonz Károly őrgróffal, akinek családja akkor már csaknem másfél százada birtokolta a területet. A szerződés 29,5 hold területet bocsátott haszonbérbe az egyesület rendelkezésére. Ezen a területen hozták létre a Nemzeti Árpád Ligetet. Cserkész- és leventetáborokat rendeztek, artézi kutat fúrtak Árpád kútja néven, 1938-ban a búcsún pedig székelykaput emeltek, de emlékmúzeumot is terveztek.

1945 után nem lehetett szó ünnepségekről. A Rákosi-rendszerben a terület elgazosodott, ekkor pusztult el a Szobor mellett álló monostortemplom északi falazatának utolsó maradványa is. Az enyhülést követően a területen – az egykori Árpád-ligetben – munkás-paraszt találkozókat szerveztek, majd a ’70-es évek végén arról döntöttek, hogy a kialakulóban lévő Nemzeti Emlékpark fő ünnepe augusztus 20. legyen, amely akkoriban elsősorban az 1949-ben elfogadott alkotmány és az „új kenyér” ünnepét jelentette. A rendszerváltás után augusztus 20. ismét Szent István király ünnepe lett, ahogy 1083 óta mindig, miközben az Emlékpark eredeti üzenetének központi alakjai a honszerző vezér, Árpád és az ő emlékezetét éltető középkori monostor alapítói voltak.

A 2008-as búcsún, melynek kiemelt vendégei voltak a székelyek, felszentelésre került az Emlékpark ünnepi bejárata, egy 1913-ban faragott, felújított székelykapu. A kapu – mely Böjte atya ajándéka a magyar nemzetnek – szimbolikus jelentéssel bír, és emlékeztet arra is, hogy 70 esztendeje hasonló bejárata volt az Árpád-ligetnek. Az Emlékpark célja, hogy ez a nemzeti önazonosságot és keresztény örökséget egyesítő ünnepi rendezvény – amely nekünk, mai magyaroknak az összetartozás, a hazaszeretet és a hűség napja lehet – váljék évről-évre visszatérően nemzettudatunk részévé.

Follow Us
Zárva.
Nyitás 10:00-kor