Postatörténeti kiállítás

A Tömörkény községből áttelepített községháza és postahivatal épületében 1987-ben nyílt meg a "Múzeumposta" postatörténeti kiállítással, valamint a "Postamesternők emlékezete" és a "Puskás Tivadar hírmondója" c. tárlatokkal. A kiállításokat a Magyar Posta Zrt. működteti.

Múzeumposta

"Múzeumposta"

A posta a 19. és 20. századforduló Magyarországának hivatalát mintázza, amelyhez hasonló több ezer működött az országban. A postahivatalt üveges felvevőasztallal bankkorlát osztja ketté.

A redőnyös, zárható felvevőasztalnál korhű öltözékben szolgálatot teljesítő "postamesternő" levélfelvételt, értékcikk-árusítást végez, mindezek mellett távbeszélő-szolgáltatást nyújt korabeli CB távbeszélő-készülékekkel kézi kapcsolású központon át. A közönségtérből megközelíthető távbeszélőfülke a szentesi postahivatalból került a múzeumba, s a benne felszerelt CB készüléken ma is a postamesternő közreműködésével jön létre kapcsolat.

A hivatal berendezésének legszebb darabjai a működőképes morze rendszerű távíróval felszerelt távírógépasztal, melynél eredeti távirdatiszti egyenruhába öltöztetett bábu ül.

A felvevő asztallal szemben egy bemutató asztalon, megannyi korabeli tárgy, a postai kezelés klasszikus eszközei vannak kiállítva. A közönségforgalmi részben elhelyezett ülőpad és írópult - tollal és tintával - a képeslapot, levelet író látogatókat szolgálja. A fából készült, kézzel forgatható képeslap-árusító automatában és a fali tablón az a képeslapsorozat van kiállítva, amelyet a Magyar Királyi Posta 1896-ban a millennium tiszteletére adott ki.

A falakat hazánk korabeli távírda és távbeszélő hálózatát megörökítő térkép, az 1885-ös országos, és az 1896. évi millenniumi kiállítás plakátjai díszítik.

"Postamesternők emlékezete"

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti emlékparkban, a postatörténeti kiállításoknak otthont adó, az egykori tömörkényi községháza épületének középső utcai szobájában van berendezve a postamesternők terme. A kiállítás a századforduló női emancipációs törekvéseiben is élen járó postásnőknek kívánt emléket állítani.

A 19. század elejétől az örökölhető postamesterségek egyre gyakrabban szálltak az özvegyekre, felnőtt korú lány árvákra. Az 1860-as években a gyorsan fejlődő távírdaállomásokon már alkalmaztak nőket, amelyet 1869-ben miniszteri rendelettel is elősegítetek. 1870-ben 72 nő tett sikeres vizsgát az első női távírda-tanfolyamon.

Kiállításunk szobabelsője elsősorban a kistelepüléseken dolgozó postamesternőkre, kiadókra emlékezik, akik félreeső kis falvakban szinte maguk képviselték az értelmiséget, így fontos szolgálatot végeztek a műveltség terjesztésében is. A róluk megőrzött fényképek és dokumentumok, a millennium idején készített emlékalbum számára készült önvallomásaik hivatástudatról és szolgálatuk szeretetéről szólnak. A postás családok, a családfenntartó özvegy és elvált asszonyok, a szépreményű fiatal lányok egész életükben kitartottak a kalácsot ugyan nem, de kenyeret mindig biztosító postai szolgálatban.

A falon kiállítási tablók ismertetik gazdag fotóanyaggal a postamesternők, a posta- és távírda-kiadónők alkalmazási feltételeit, kötelességeiket, jövedelmüket, s néhány postamesternő és kiadó fényképét, életrajzát.

"Puskás Tivadar hírmondója"

Telefonhírmondó

Az 1987-ben megnyitott ópusztaszeri postatörténeti kiállítás 1996-ban a honfoglalás 1100. évfordulója alkalmával egy új kiállítási szobával bővült, amely Puskás Tivadarnak és a Telefonhírmondónak állít emléket.

A kiállítás bemutatja Puskás Tivadar személyiségét és pályafutását, másrészt korszakos találmányának a Telefonhírmondó stúdiójának élőképekkel, enteriőrrel való megjelenítése, nem csupán kiállítási egység, hanem egyszersmind az épület többi helyiségére és a kocsiszínre kiterjedő információs hálózatnak, a "hangos tárlatvezetés"-nek is működő központja.

Puskás Tivadar a telefonközpont gondolatának kimunkálásával, a távbeszélő-hálózaton közvetített beszélőújság, a Telefonhírmondó feltalálásával és megteremtésével írta be nevét az egyetemes távközléstörténetbe. Találmánya, a Telefonhírmondó, amely napjainkban a kábeltelevízió-hálózatokban él tovább, budapesti előfizetőit 1893. február 15-étől olyan szolgáltatásokban részesítette, amellyel a világ polgárai 25-30 évvel később, a rádió megjelenésekor találkoztak.

A telefonújság tudósítói a várost járván számtalan kisebb-nagyobb eseményről - balesetek, viharkárok, tűzesetek, stb. - telefonon és/vagy táviratban értesítették a szerkesztőséget, ahol a beérkező tudósításokat híranyaggá szerkesztették, s a híreket riporterek olvasták fel. A stúdiót gyakran kapcsolták össze az Operaházzal, színházakkal, hangversenytermekkel, zenés szórakoztató helyekkel, ahonnan előadásokat közvetítettek az előfizetői állomásokra.

A Telefonhírmondó feltalálójáról, történetéről, működéséről a fali tablók nyújtanak információt. A kiállítás korhű berendezés-rekonstrukciókkal mutatja be a Telefonhírmondót.