
TERVEZETT
RENDEZVÉNYEK
Időjárás

2011.07.11. hétfő
"Szer Hangja"
Harang a monostorudvarban
1993-ban a monostor gazdasági udvarán Árpád-kori harangöntő gödröt és körülötte az öntéshez szükséges fém olvasztásához használt kemencéket tárt fel Vályi Katalin. Hazánkban eddig csak Feldebrőn és Esztergom mellett, Kovácsiban került elő hasonló korú bronzöntő műhely, de ezek a szerinél rosszabb állapotban maradtak fenn. Az öntőgödörben megtalálták az agyag öntőforma darabjait, amelyek közül a köpeny fémmel érintkező legbelső részét sikerült összeállítani. Ezáltal méreteiben és külső megjelenésében is ismertté vált az egykori harang.

Rekonstruált öntőforma
Az öntőformát az MTA Régészeti Intézetében M. Glattfelder Lúcia rekonstruálta. Ez alapján a harangot 1997-ben Makk József kohómérnök és Máthé István szobrászművészek újraöntötték, azonban a Szent Gellért tiszteletére szentelt harang – valószínűleg kivitelezési hiba miatt–, néma maradt.

"Szer Hangja"
2007-ben ünnepeltük Árpád vezér halálának 1100., illetve a nándorfehérvári győzelem 551. évfordulóját. Ebből az alkalomból július 22-én, felelevenítve Fehéregyház emlékét, ahol Árpád vezér sírja volt, Dr. Beer Miklós, váci megyés püspök ünnepi szentmise keretében szentelte fel „Szer Hangját” Magna Domina Hungarorum, a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. Az új harang Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök nagylelkű adományából, a székelyudvarhelyi Lázár Imre műhelyében készült.

Emléktábla a haranglábon
Anonymus ezt írta Árpád vezér haláláról: „Ezután az Úr megtestesülésének kilencszázhetedik esztendejében Árpád vezér is elköltözött ebből a világból. Tisztességgel temették őt el egy kis folyónak a forrása felett, amely kőmederben folyik alá Attila király városába. Egyszersmind ott a magyarok megtérése után a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére egyház épült, amelyet fejérnek hívnak.” Tíz év után az újraöntött harang végre megszólalt, és azóta mindig ünnepre hív.
Kapcsolódó linkek
Hírek, aktualitások
430 lovas és ló!
Nyeregszemle lovasok az utakon
Nyeregszemle kedvezményesen?
Nyeregszemle videó
Panoptikum kedvezmény
Rendhagyó halásznap
A lengyel nagykövet köszönete
Hal a vízben
Húsvéti fotók a Galériában
Hímestojások napjainkban
A Szeri Csárda húsvéti ajánlata
Akár 400 ló a Nyeregszemlén
Újabb Nobel-díjasok az Emlékparkban
Barátság Napja Ópusztaszeren
Nobel-díjas látogató
Magyar-Lengyel Barátság Napja
Horthy hadnagya koszorúzott
Diákokat toboroztunk
Nyeregszemle diákoknak is!
Nyeregszemle rajzpályázat
Jeles napok: Gergely
Skanzen találkozó Ópusztaszeren
Online kirakóversenyt rendeztünk
Puzzlearning: végeredmény
Racka bárány született!
Projektbemutató Temesváron
Ismét gyarapodott rackanyájunk
18 borrend az idei Vince-napon
Nemzeti emlékhely lett az Emlékpark
Csongrád Megyéért Emlékérem
Nyeregszemle sajtótájékoztató
Elindultak a Nyeregszemle lovasok - friss képek!
Nyeregszemle meghívó Kassai Lajosnak
Kövessen minket a Facebook-on!
Feszty-körkép télen is!
Téli belépőjegyek
Téli szolgáltatások
Téli nyitva tartás


