A pünkösd a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott pünkösd alkalmával a Szentlélek kiáradását ünnepeljük. Kétnapos programunk alkalmával a már-már elfeledett hagyományokat, a Dél-Alföldhöz kapcsolódó szép népszokásokat elevenítünk fel a skanzenben.

 Az ópusztaszeri iskolások kedves pünkösdölője mellett a látogatókat valamennyi programelembe bevonjuk, és játékos vetélkedőkre invitálunk minden korosztályt, „Erős embör, dógos asszony, ügyes gyerök”: látogatói próbákon mérhetik össze vendégeink ügyességüket. Az ünnep leglátványosabb eleme a pünkösdi királyválasztás, mely során lovas legények küzdenek a megtisztelő címért. Az idei rendezvény kuriózuma, hogy vasárnap látványos agarász bemutatóval várjuk a látogatókat. Szintén vasárnap a Szeri Gyógynövényház és kert ünnepélyes felavatására is sor került. Az avatást követően így már a látogatók is megcsodálhatják a tízezer tőből álló monostorkertet. Az új épület melletti területen a történeti kert kialakításával, különböző történelmi korszakokból kapunk ízelítőt.

Pünkösdölő

2017. június 4-5.

Program

 

2017. Június 4., vasárnap

 

11:00                   A Szeri Gyógynövényház és kert ünnepélyes felavatása

Köszöntőt mond: dr. Kiss Róbert Károly, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatási vezetője, általános helyettese

A Szeri Gyógynövényházat és kertet felavatja: Dr. Kiss-Rigó László, Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke

A Szeri Gyógynövényházat és kertet bemutatja: Kardos Tamás, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark múzeumpedagógiai csoportvezetője

                       Közreműködik: Ékes együttes

13:00                Agarász bemutató – Nagyrét

 

14:00                Lovasbemutató – Lovas pálya

15:00                Agarász bemutató  Nagyrét

Az Országos Agarász Egyesület bemutatója:

– hogy vadászik a négylábú sólyom, a magyarok ősi vadászkutyája, az agár?

– miért fontos az agarászat a Kárpát-medencében?

– műnyulas agarász bemutató történelmi kitekintéssel

– simogatási, fényképezkedési lehetőség az agarakkal

– hungarikum kutyafajta a rendezvényen!

15:45                Ékes együttes bemutatója – Skanzen/Olvasókör

 

 

Egész nap:

X. századi tevékenységek – Nomád Park

Íjásztatás – Nomád Park

Nemezelés – Nomád Park

Látogatói próbák: “Erős embör, dógos asszony, ügyes gyerök” – Skanzen/Malom mellett

Népi gyermekjátszó – Skanzen/ Malom melletti terület

Pünkösdi kézműves műhely, nem csak gyerekeknek – Skanzen/ Malom melletti terület

Pünkösdi lovas járat – Emlékpark területe

Kalácssütés – Skanzen/Olvasókör

Bútorfestés – Skanzen/ Községháza

Gyalogcsendőr – Skanzen területe

Ampovics Zsolt: „ A Dél-Alföld természeti értékei” c. kiállítás – Puszta Háza

Tanösvény séta és kvíz – Puszta Háza

Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Látogatóközpont

„A makói hagyma és az általa teremtett világ” c. kiállítás – Látogatóközpont/ Hungarikum Tárház

Legyen Ön Árpád vezér! – Rotunda/ „Multimédiás játszótér”

Készítse el saját birtokadományozó/köszöntő/házassági oklevelét! – Rotunda/ „Multimédiás játszótér”

Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – Rotunda/ „Ilyet nem látott a Kárpát…”

Álljon Ön is végvári katonának! – Rotunda/ „Vár állott, most kőhalom”

A legkisebb a legnagyobb? – Rotunda/ „Kincsek a földből”

 

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!

 

 

 

2017. június 5., hétfő

 

10:15               Ötvennapi muzsikák a Rozsdamaró zenekarral – Skanzen területe

11:00                Bábjáték – Nomád Park

11:30                Lovasbemutató – Lovas pálya

12:05                Üllési Fonó Táncegyüttes, Rozsdamaró zenekar: Pünkösdi királynéjárás Skanzen területe

12:30                Bábjáték – Skanzen/Községháza

14:00               Ópusztaszeri gyerekek pünkösdölője – Skanzen/Szentesi tanya

14:00-14:20  Pünkösdjárás az Üllési Fonó Táncegyüttessel és a Barboncással – az Emlékpark területe

14:30                Pünkösdi királyválasztás, lovas virtuskodás – Nagyrét

16:00               „Nagyszüleink kedvenc dalaiból és táncaiból” c. folklórműsor az Üllési Fonó Táncegyüttessel – Skanzen/ Olvasókör

 

 

 

Egész nap:

X. századi tevékenységek – Nomád Park

Íjásztatás – Nomád Park

Nemezelés – Nomád Park

Magyar népzene a Rozsdamaró zenekarral – Skanzen területe

Táncház az Üllési Fonó Táncegyüttessel – Skanzen területe

Látogatói próbák: “Erős embör, dógos asszony, ügyes gyerök” – Skanzen/Malom mellett

Népi gyermekjátszó – Skanzen/ Malom melletti terület

Pünkösdi kézműves műhely, nem csak gyerekeknek – Skanzen/ Malom melletti terület

Pünkösdi lovas járat – Emlékpark területe

Kalácssütés – Skanzen/Olvasókör

Bútorfestés – Skanzen/ Községháza

Gyalogcsendőr – Skanzen területe

Ampovics Zsolt: „ A Dél-Alföld természeti értékei” c. kiállítás – Puszta Háza

Pünkösdi kézműves foglalkozás gyerekeknek – Puszta Háza

Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Látogatóközpont

„A makói hagyma és az általa teremtett világ” c. kiállítás – Látogatóközpont/ Hungarikum Tárház

Legyen Ön Árpád vezér! – Rotunda/ „Multimédiás játszótér”

Készítse el saját birtokadományozó/köszöntő/házassági oklevelét! – Rotunda/ „Multimédiás játszótér”

Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – Rotunda/ „Ilyet nem látott a Kárpát…”

Álljon Ön is végvári katonának! – Rotunda/ „Vár állott, most kőhalom”

A legkisebb a legnagyobb? – Rotunda/ „Kincsek a földből”

 

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!

Belépőjegyek:
A rendezvény napjain a nyári nyitva tartásnak megfelelő belépőjegy árak érvényesek.


Fontos tudnivaló:
A jegypénztáraink a rendezvény napjain korábban nyitnak: június 4-én, vasárnap 9 órakor és június 5-én, hétfőn 8 órakor. Első időpont a Feszty-körkép megtekintése és a 3D-s filmvetítésre vasárnap 9:30 és, hétfőn 9 óra.