naptár popup

Az Útőrház

 


1890-ben már vicinális vasutak is behálózták az Alföld térségét, de a Duna-Tisza közén egyetlen, a településeket összekötő kiépített állami út sem volt. Ennek a hiánynak a pótlására a kereskedelemügyi miniszter kezdeményezte 1893-ban állami utak építését. Így született meg három alföldi transzverzális út tervezet, amelyből az első a Baja-Félegyháza-Csongrád-Békéscsaba-Erdőhegy útvonalon épült meg 1894-1900 között háromszázegy kilométer hosszban.


Útőrház

Az utat vállalkozók, valamint a területileg illetékes Államépítészeti Hivatalok építették. A burkolat rakott kő alapú hengerezett makadám volt. Szélessége városokban 5 méter, külterületen 4,5 méter, vastagsága 25 cm volt. A transzverzális utak mentén azok fenntartására azonos távolságokban úgynevezett útőrházak is épültek. Ezek nagy többségében ikerházak voltak, bennük két útkaparó lakott, általában népes családjával.

A látogató egy két lakrészes útőrházat láthat, amelynek egyik lakása hagyományosan van berendezve. A másik lakásban az állami utak tervezésével, építésével, karbantartásával kapcsolatos dokumentumok, tárgyak vannak kiállítva. A ház udvarában és melléképületében az útépítéssel, karbantartással kapcsolatos anyagok, eszközök láthatók.